Művészember létem ellenére/szerencséjére életem több mint felében foglalkoztam/foglalkozom harcművészetekkel. Most aikidózom, már 13 éve az irsai dojóban. Heti két edzés, ahol az aikidó és közel másfél éve a csikung-gyakorlatok mindig újat és mégis ismerőset hordoznak. A gyakorlatok ismétlése sohasem unalmas. Számomra különösen nem, mivel lassan haladok... tovább
Köszönjük Michael Gollo mesternek, hogy Albertirsára látogatott és érdekes 2 órás Aikido gyakorlást tartott részünkre. Megbeszélésünk szerint a jövőben további hasonló esemény szervezésére van lehetőség... tovább
Ez a lista a magyar aikido mesterekről megközelítőleg sem teljes. Folyamatosan bővítem és karbantartom... tovább
Lassan elérkeztünk az év utolsó hónapjához és egyben az év utolsó Aikido Napjához is. Ez egy rendhagyó esemény volt, mert az 5 óra gyakorlást a dojó vezetők tartották óránkénti váltásban. tovább
A Yurusu Aikido Egyesület meghívást kapott az Albertirsai Tessedik Sámuel Általános Iskolába, hogy a pályaorientációs nap keretein belül aikido bemutatót tartson a felsős diákok részére. Ennek örömmel tettünk eleget, már nem az első szereplésünk az iskolában. tovább
Az emberi test és elme összehangolása, a belső harmónia és a fizikai erő összekapcsolása mindig is az emberi kultúra egyik legizgalmasabb területe volt. Az Aikido és a Csikung két olyan harcművészet és testgyakorlat, amelyek ezt a két alapelvet mélyen integrálják. Ezek a művészetek különböző kultúrákból és hagyományokból származnak, de tovább
Már az év eleje óta (2023) terveztem, hogy részt veszek egy szemináriumon, ahol személyesen találkozhatok SHY (Shi Heng Yi) mesterrel. A STE (Shaolin Temple Europe) által szervezett események nincsenek túlzottan reklámozva, ennek az okát magam sem tudom. Felvettem velük a kapcsolatot... tovább
A gyakorlás fő témája a kiriage mozdulat köré épült. A félórás bemelegítés és pár rávezető gyakorlat után az aihanmi katatedori nikyo ura következett. A szabadkezes, ken no tebiki majd ken tai ken gyakorlást rövid szünettel zártuk. Aztán bottal gyakoroltunk. tovább...
Weboldalainkon már többször szó esett arról, miből is áll nálunk az aikido edzés. Már írtam arról, hogy nagyon fontosnak tartom a bemelegítést, és hogy az legalább annyira szisztematikus, mint az edzés fő része, ahol az aikido technikákat tanuljuk, gyakoroljuk. Szó esett a levezető részről is, ami nem kevésbé fontos... tovább
Az etikett megfelelő betartása éppúgy része az edzésnek , mint a technikák elsajátítása! A dojóba lépve hagyd magad mögött a problémáidat, koncentrált elmével lépj be a gyakorlásba, és tartsd be a megfelelő etikettet. Az etikett az Aikido gyakorlás szíve és szelleme. A tudatosság az etikett... tovább
Az SMR henger neve az angol Self Myofascial Release kifejezésből származik, ami lefordítva a "saját izompólya lazítást" jelenti. Ezek a hengerek jellemzően tömör habból, műanyag hengerre felvitt hab rétegből vagy más nagy sűrűségű anyagból készülnek. tovább
Az elmúlt másfél év, ami az 5. kyus vizsgámtól a mai napig eltelt szinte egy szempillantás volt, valahol mégis nagyon hosszúnak tűnik. Amikor leültem, hogy megírjam ezt az összefoglalót, először az volt bennem, hogy nincs miről írnom, hiszen nem is történt... tovább
Túl vagyunk a majdnem két hónapos vizsgafelkészülésen és örömmel mondhatom, hogy látszott a hatása a sok gyakorlásnak. A maga szintjén mindenki nagyon stabilan és szépen teljesített. Jól láthatóak voltak a szintek közötti különbségek is. tovább...
Ez egy rendhagyó Aikido és Csikung nap volt, mert a kyu és dan vizsgákat erre az időpontra terveztük, a szokásos 5 órás program keretein belül. Fél óra bemelegítés után a kyu vizsgákhoz tartozó feladatokból ismételtünk át párat. A majd két hónapos vizsgafelkészülés jól sikerült, itt valóban csak ismételni kellett... tovább...
Egyesületünknél javában zajlik a vizsgafelkészülés (2023 május), így keresve sem találnék jobb alkalmat, hogy e témában írjak pár gondolatot. Fontosnak tartom, hogy vizsga előtt rendszerezzük a szükséges tudást és az apróbb hibákat még időben javítsuk. Többször felmerült már bennem az a kérdés, hogy vajon...tovább
Az edzőtábor fő témája a vizsgára felkészülés volt. Ennek része a kokyu nage gyakorlatok, melyekre jellemző az egyszerűség és gyorsaság. Ha vizsgán több támadó ellen kell dolgozni, a kokyu nage-k ismerete kihúzhat a bajból. Különböző támadási formákhoz 8-10 tovább...
A Nyolc darab brokát (Ba Duan Jin, 八段锦) az egyik legelterjedtebb csikung gyakorlat a világon, amely az ősi Kínából került hozzánk és több mint 1000 éves múltra tekint vissza. Különböző fordításban Nyolc darab brokát, Nyolc szekció brokát, vagy Nyolc selyemszövés... tovább...
Ez egy olyan téma, ami azóta foglalkoztat, amióta a harcművészetek újra az életem részévé váltak, kb. 4 éve. Lehet-e nőként, női lélekkel, női módon harcművészetet gyakorolni? Vagyis lehet-e úgy ilyen mozgásformákat űzni, hogy közben megőrizzük magunkban a nőt, vagy ez lehetetlen... tovább...
2023 első aikido napja volt február 25-én. Az alapos bemelegítés után gurulás gyakorlatokat csináltunk. Aztán gyakuhanmi katatedori fogásból 8 féle kokyu nage technika következett. Az aikido nap fő témája tovább...