A Yurusu Aikido Egyesület meghívást kapott az Albertirsai Tessedik Sámuel Általános Iskolába, hogy a pályaorientációs nap keretein belül aikido bemutatót tartson a felsős diákok részére. Ennek örömmel tettünk eleget, már nem az első szereplésünk az iskolában.
Az esemény reggel 8 órakor kezdődött és 12 óráig tartott, a 4 óra alatt 7 osztállyal találkoztunk. Az óra első felében egy rövid ismertető hangzott el az aikidoról, összehasonlítottuk más harcművészetekkel, küzdősportokkal. Esett szó Japánról, az ott élő emberek régi és mai szokásairól. Beszélgettünk a mozgás és sport fontos szerepéről az életünkben. Szó esett a gurulások és esések ismeretének a fontosságáról, aztán különböző technikákban ezeket be is mutattuk.
Úgy terveztük, hogy az óra második felében a tatamira csábítjuk a gyerekeket. Kellemes meglepetésben volt részünk, mert a vártnál nagyobb aktivitással vettek részt a gyakorlatok kipróbálásában. A legegyszerűbbekkel kezdtünk, de a végére tartogatunk pár igen nehéz, bátorságot igénylő feladatot is.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy minden csoport nagyon aktív volt, ügyesen és jókedvvel teljesítették a kihívásokat.
Köszönöm a gyakorlótársaimnak,(Dezső, Lajos, Nándi, Zsolt), hogy szabadságukat áldozták az iskolai aikido nap sikeres lebonyolításáért!
Köszönjük az iskolának, hogy megbíztak minket ezzel a feladattal, amit máskor is szívesen vállalunk.