Olvasnivaló
Harcművészet témájú írásaink
workshop mester

'YinYang Power
The Art of QiGong' Workshopról

  • 2023. szeptember 27.
  • Németh Ferenc

Már az év eleje óta (2023) terveztem, hogy részt veszek egy szemináriumon, ahol személyesen találkozhatok SHY (Shi Heng Yi) mesterrel. A STE (Shaolin Temple Europe) által szervezett események nincsenek túlzottan reklámozva, ennek az okát magam sem tudom. Felvettem velük a kapcsolatot emailben, kaptam egy egész éves programot és a tudnivalókat.

Az első esemény ami szóba jöhetett még egy nyár eleji hétvége volt, a program leírása szerint főleg kung-fu anyag szerepelt benne. A leírásokat böngszve találtam egy másik - öt napos - eseményt, ami szeptember első felére volt meghirdetve (11-15), temesvári (Románia) helyszínnel. Úgy készültem, ezen részt veszek. Túl sok információt nem tettek közzé róla, próbáltam érdeklődni, viszonylag szűkszavú válaszokat kaptam. A pontos helyszínt sikerült tisztázni, ami fontos volt az utazás miatt.

Viszonylag jó előre regisztrálni kellett, és a regisztráció visszaigazolása után csak egy hét állt rendelkezésre a fizetésre. Ezt nagyon szigorúan kezelik, a befizetett összeget visszakapni, vagy más eseményre felhasználni nincs lehetőség. (ez nem túl baráti)

Szállás

Időben foglaltam szállást, így utólag kiderült, hogy jó helyet találtam. Pensiunea Andronic Timișoara Nem volt közel a gyakorlás helyszínéhez, de nagy zárt parkolóval rendelkezett, ahová éjszakára be lehetett állni az autóval, és az ár a reggelit is magában foglalta.

Még itthon megnéztem Google map-on a helyszínt, végigmentem virtuálisan az úton, hogy ismerős legyen részemre és lássam a lehetőségeket, milyen útvonalakon találhatok el a gyakorlás helyszínére, ami autóval reggel kb. 8-10 percnyire volt. Kiderült az is a virtuális séta közben, hogy legtöbb helyen a városban csak fizetős parkolási lehetőség van. Pontos információm nem volt róla, de a táblákat láttam.

Parkolás

Közben eszembe jutott, hogy Szabolcs barátomnak van Temesváron aikidot gyakorló társa. Sikerült beszélni vele, nagyon segítőkész volt, leginkább a parkolásról kérdeztem. Mondott több jó megoldást is, de a legjobbnak és legegyszerűbbnek a Tpark alkalmazás bizonyult, amivel letöltés után gyorsan és egyszerűen lehetett fizetni.

A parkolási rendszer nagyon tetszett, szerintem sokkal jobb mint az itthoni. A város 4 fő zónára van osztva, zöld, piros, sárga, kék. Szerencsére a gyakorlás mindkét helyszíne a sárga zónába esett, így az egész napos parkolást jól ki tudtam használni. Reggel 8-tól este 8-ig a parkolás ára 18 LEI volt (kb. 1400 Ft)

Utazás

Az utazással nem volt semmi probléma, még indulás előtti nap megvettem az autópálya matricát, ami egy hétre 14,83 RON (kb 1200 Ft). A határon gyorsan átjutottam, de az meglepett, hogy a határ másik oldalán egy órával már később volt 😀 A szállásom könnyen megtaláltam, az idős portás bácsi magyarul üdvözölt. Az út Temesvárig jó minőségű volt, nagy része autópálya. Hazafelé kicsit többet (kb. 30-40 percet) kellett várakozni a határon.

Közlekedés

Az első reggel igyekeztem időben indulni (7-kor), mivel pontosan nem tudtam milyen forgalom lesz a városban. Igaz a GPS csak 10 percre saccolta az odaérkezést, de gondoltam ha eltévedek akkor is maradjon még időm és ne késsek el. Hamarosan kiderült, hogy a 10 perces útidő becslés tökéletesen megállta a helyét. Ebben az időszakban a városban már volt forgalom, de nem nagy, szépen nyugodtan lehetett haladni. Azt észrevettem, hogy az autósok a piros lámpát nem veszik olyan szigorúan mint itthon.

Gyakorlás

A gyakorlás helyszíne a Sala Lira egy kultúrházhoz hasonló terem volt, ahol leginkább zenészek gyakorolnak. Belülről szép nagy parkettázott terem, de külsőleg ráférne kis csinosítás. A szellőzése nem volt jól megoldva. Reggel 8-kor kezdtünk és egy kb. 15 perces szünettel 12 óráig tartott a délelőtti gyakorlás. Ez mindig fárasztó volt. Olyan izmokat is megdolgoztatott, amiket eddig nem használtam. Nem csak én fáradtam el, mások is. Sokáig kellett tartani bizonyos pózokat, közben a mester beszélt.

park bejárat

Délutánonként egy parkban gyakoroltunk. (Parcul Poporului) A park igen kiterjedt, kellemes hangulatú, sok fával, vízzel és füves területekkel bír, de elég messze esett a délelőtti helyszíntől. Itt hivatalosan 16 órától 18 óráig tartott a gyakorlás, de legtöbb esetben még 19 órakor is ott voltunk. Egyik alkalommal nagy eső esett, és mindenki bőrig ázott, de a gyakorlást nem hagytuk abba.

Találkozás a mesterrel

mesterrel

Többeknek csalódást okozott, hogy nem SHY mester jött, hanem egy másik mester a kolostorból: Shi Heng Zuan. Volt aki azért utazott ide messziről, hogy találkozzon SHY mesterrel. Több olyan alkalom is volt, amikor csak a mester tanítványai vezették az órát. Amit gyakoroltunk nem konkrét és ismert gyakorlatsorok voltak, mint például a Ba Duan Jin. Kezdtünk egy bemelegítő mozdulatsorral, ami 8 elemből állt. Gyakoroltunk még 5 nyitó formát, amelyek Tai Chi, Qigong gyakorlatokhoz tartoznak. A tanulás részét képezte mozgó meditáció és páros gyakorlás is, például a “pushing hands”.

Nekem furcsa volt, hogy nem lehetett a mesterről felvételt készíteni, ahogy a gyakorlatokat bemutatja, de még fényképek sem készültek. Aikido edzésen nálunk az teljesen elfogadott, hogy felvesszük azt, amit a mester mutat. Van aki külön videóst hív, hogy az egész gyakolást rögzítse. Itt annyi lehetőség volt, hogy az utolsó negyedórában, két tanítványa végigcsinálta az össze gyakorlatsort amit az 5 nap alatt végeztünk. Ezt fel lehetett venni telefonnal. Készült egy csoportkép kint a parkban, azt megkaptuk egy borítékban.

Esti program

A napi 6 óra gyakorlás után, (ami valójában legtöbb esetben a 7 órát is meghaladta) este mindig szerveztünk vacsorát, és az evés után egy nagy sétát. Még az első nap sikerült találni egy igazi helyi ételeket kínáló éttermet, ami annyira elnyerte a tetszésünket, hogy minden este ott kötöttünk ki. (Porto Arte) Kellemes helyen van a Béga folyó partján egy hajóra emlékeztető épületben. Itthon viszonylag kevés levest eszem, leginkább akkor, ha anyukám vagy a feleségem tyúkból, vagy csirkéből és vékony tésztából elkészíti a kedvencemet. Itt sikerült találni egy helyi specialitást, ami annyira megtetszett, hogy minden este azt ettem. A városban is érdemes volt sétálni, mert 2023-ban Temesvár Európa kulturális fővárosa. Számtalan érdekes program és igazán sok turista volt ez időben a városban.

park bejárat

Összegzés

Részemre hasznos volt a workshop, amiket gyakoroltunk azokat tovább fogom gyakorolni és megtanulom őket. Ami még sokat adott számomra az eseményhez, hogy nagyon érdekes embereket ismertem meg. Sokat beszélgettem Olga S.-val, aki világhírű balettművész és koreográfus, ő is SHY mester miatt utazott egy napot repülővel. Próbáltam összeszámolni hány országból látogattak el a workshopra, 8-ig jutottam. Beszélgettem jóga oktatókkal, és olyan gyakorlóval, akinek a férje 6 danos aikido oktató Bulgáriában. Volt aki több évet kint élt Kínában és olyan is aki hobbi szinten gyakorolta az akupresszúrát. Mindenki kedves volt és segítőkész.

park bejárat

Hogyan tovább

Az 5 nap alatt látottak és tanultak most egy darabig még elfoglaltságot biztosítanak részemre. A táborban a mester ajánlotta a következő eseményeket, amelyeket tőlünk távolabbi helyszíneken rendeznek meg, ezek főleg hétvégi programok lesznek. Ha jövőre ismét lesz Romániában hasonló alkalom, azon szívesen részt veszek ismét. Mivel már van tapasztalatom, biztatom az érdeklődőket, hogy tartsanak velem.