A nagy változás éve. -
Utam a 2. kyus vizsgáig
2024. július 12. Krizsanóczi Márta
Jó pár hét telt már el a vizsga óta, ennyi idő kellett, hogy letisztuljanak bennem az események, és nekiugorjak a már hagyományosnak számító élménybeszámolóm megírásának.
Lelkileg egy nagyon megterhelő éven vagyok túl, meghoztam egy olyan döntést, ami egy ideje érett már: megváltam 8 éve építgetett kisvállalkozásomtól. Amíg a döntésig eljutottam, nagyon sokat rágódtam, töprengtem és ez egyértelműen hatott arra is, hogy hogyan álltam az edzéshez ebben az időszakban. Sokszor éreztem úgy, hogy nincs kedvem, energiám elmenni, főleg a kempo edzésekre. Ott azért el kell viselni azt a frusztrációt, – ami az aikidoban szerencsére nincs – hogy kesztyűzéskor több-kevesebb találatot bekapsz, és ha vigyáznak is rád a társak, azért egy idő után sok tud lenni, főleg, ha egyébként sem vagy a legjobb passzban. Nem egyszer volt, hogy a sírás kerülgetett és legszívesebben kirohantam volna a dojoból, mert csak arra vágytam, hogy mindenki hagyjon békén. Ennek ellenére azt hiszem megtartó ereje volt a kempo edzéseknek, és nagyon sok stressztől meg is szabadított az intenzívebb mozgás. Amit megfigyeltem, hogy míg a kempo edzésen kell kb. fél óra, amíg ráhangolódom, és már nem figyelek másra, az aikidonál ez sokkal rövidebb idő, kb. 10 perc. Ahogy a bemelegítésnek vége, és elővesszük az első technikát, ott tényleg elfelejtek minden külső problémát.
Visszatérve még egy kicsit a kempo edzésekre, különösen pozitív dologként éltem meg, hogy ebben az évben sokkal kevesebbet sérültem, szinte alig. Ősszel nagyon intenzíven tudtam járni, minden héten megvolt a 2-3 edzésnap, ezért úgy döntöttem, hogy decemberben rászánom magam a 7. kyus vizsgára, ami ott a narancs övnek felel meg. Természetesen azért hoztam a formámat, és a vizsga előtt 2 héttel sikerült egy nagyon szerencsétlen esést összehoznom, így fájó derékkal és masszív szorongással vágtam neki a vizsganapnak. A kempo vizsga anyag felépítése olyan, hogy az adott szinten elvárt technikai repertoárt teljesíteni szinte a lehetetlen kategória – legalábbis ez az én meglátásom. Viszont a vizsgán igyekeznek belőled a maximumot kihozni, azt nézik, hogy mit tudsz és milyen a hozzáállásod. Közben számos meglepetés is érheti a vizsgázót: pl. olyan feladatok formájában, amire biztos nem számít senki. A lényeg, hogy meg kell próbálni. Végül sikeresen túléltem a röpke 5-6 órás vizsgát, és azóta büszkén feszítek a narancs övemben.
Az a gond a 40 év feletti léttel, hogy az a viszonylag fitt állapot, amit az ember hónapok, évek kemény munkájával felépít, kb. hetek alatt tud semmivé foszlani. Nagyjából így jártam február-márciusban, amikor egyszerűen nem tudtam kijönni egy köhögős vírusból, állandóan visszaestem. Ki kellett hagyjak emiatt több tábort is, pedig nagyon készültem rájuk. Szerencsére Kuroki mester táborába el tudtam jutni Csehországba, ami nagyon nagy élmény volt számomra (erről külön is írtam egy élménybeszámolót). Ezen kívül Kuribayashi mester edzőtáborán is részt vettem, illetve Bruno Gonzales francia aikido mester vezetésével tartott szemináriumról sem maradtam le. Ami egy új élmény számomra ezekben a táborokban, hogy már nem vagyok annyira „elveszve”. Legtöbb esetben már be tudtam azonosítani a technikát, nagyjából volt fogalmam róla, hogy mit kellene csinálni. Tudtam figyelni a gyakorlópartnerekre is, észrevettem különbségeket, hogy ki hogyan csinál meg egy gyakorlatot. Nagyon sokat segítettek a Feri mesteremmel folytatott beszélgetéseink, hiszen az ő tapasztalata által én is jobban ráláttam, hogy mit érdemes megfigyelni.
Nos, akkor a kicsit hosszabbra nyúlt bevezető után, nézzük az aikido vizsgával kapcsolatos történéseket. Amint kitavaszodott, már elkezdtük a nyári vizsgára való felkészülést, hiszen egy komoly mennyiségű anyagot kellett átnéznünk. Pont egy éve, az előző vizsga előtt kaptuk meg az új vizsga anyagot Kuroki mestertől, amire az elmúlt időszakban megpróbáltunk átállni. A 2 kyus vizsga 16 gyakorlatot tartalmaz, mind a 16-hoz 3-4 fegyveres változatot, ezen felül pedig aihanmi és gyakuhanmi kokyunage-kat. A technikák száma nagy ugrás volt nekem, sok kihívást tartogatott, de ez meglepő módon kifejezetten segítette számomra az egyes technikák mélyebb megértését. Olyan típus vagyok, aki rendszerek, összefüggések, különbözőségek mentén tud tanulni, így a felkészülési időszak második felében elkezdtem a valamilyen szempontból hasonló technikákat összevetni. Szerintem még soha ennyi kérdés nem merült fel bennem az aikido technikák kapcsán, mint ebben az időszakban. A reggeli edzés elején általában feltettem azokat a kérdéseket, amelyekkel magamtól nem jutottam dűlőre, és miután átbeszéltük, otthon tudtam gyakorolni önállóan is. Nagy szükségem volt arra, hogy egyedül agyaljak egy-egy részleten, hiszen erre az edzésen nem nagyon van tér és idő.
A felkészülési időszak vége felé meg is fogalmaztam, hogy valahogy az az érzésem, hogy én most „fejben” fejlődtem. Nem tudtam látszani fog-e ez a vizsgán, de belül meg voltam róla győződve, hogy egy fontos lépést tettem: picit olyan érzés volt, mint amikor egy szellő szétfújja a ködpamacsokat, és kivillan előtted néhány dolog, amelyeket eddig takart a homály.
Természetesen az utolsó hetekre ismét kellett valami plusz stresszt gyártanom magamnak (nem is én lettem volna, ha minden simán megy), ugyanis egy váratlan szemprobléma miatt kérdésessé vált, hogy egyáltalán el tudok-e menni vizsgázni, mivel a gurulásokat nem igazán javasolták egy átmeneti ideig. Aztán ahogy közeledett a vizsga, éreztem, hogy mérsékelt mennyiségű gurulás nem terhel meg, így azon kívül, hogy a kokyunagekat Laci, a társam másik ukéval teljesítette, mindent végig tudtam csinálni.
A vizsga napján nem volt kifejezettem meleg, mégis jól bemelegedett a terem. Rekord mennyiségű vizsgázó gyűlt össze, valószínűleg az eddigi legtöbb a Yurusu Aikido Egyesület történetében, 18 fő. 10-től 13h-ig gyakoroltunk, majd rövid szünet után a 6. kyu fokozat, az 5. kyu fokozat és végül a 2. és 1. kyu fokozat vizsgája következett. Ami új kihívás volt számomra, és valószínűleg a 2 kyura vizsgázó társaim számára is, hogy a több anyag miatt jóval hosszabb volt a vizsga, mint az előzőek. Igencsak éreztük, hogy fáradunk a végére, főleg fejben. A mumus technika a kaitennage (uchikaiten) botos verziója volt számomra, amit többféle módon is sikerült elrontani, de harmadszorra végül sikerült összehozni.
Azt gondolom mindenki sokat készült és odatették magukat a vizsgázók, így mindenki sikerrel zárta a napot.
Mi az, amiben a következő időszakban fejlődni szeretnék? Még mindig az esések azok, amiben nagyon nem érzem magam komfortosan, úgyhogy ezen mindenképp szeretnék dolgozni. A többi majd kialakul, a lelkesedésem töretlen. 😀
Szívből hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű emberekkel gyakorolhatok együtt, és ismét egy ilyen tartalmas évet tudhatok a hátam mögött. Nem tudom eléggé megköszönni Németh Ferenc mesteremnek, hogy a legelvadultabb kérdéseimre is mindig fordított időt, és minden edzésen volt türelme hozzám. Külön köszönöm Lázár Lajosnak és Szabó Gábornak a támogató instrukciókat, Teleki Lacinak a sos-sok közös gyakorlást. Páromnak, Bertinek örök hála a kifogyhatatlan támogatásáért.
