A "megrekedt tanítvány" csapdája: Miért a hiba és a felismerés a Yurusu Aikido leghasznosabb tanára?

• 2025. november 13.
• Németh Ferenc
• 2025. november 14.

1. Bevezetés: A "plató" frusztráló érzése

Ismered az érzést? Amikor elkezdtél aikidózni, minden edzés egy felfedezés volt. Hetek alatt megtanultál gurulni, megismerted az alapokat, és eljött az első vizsgád, talán a 6. kyu. Sikerült, érezted a látványos fejlődést. Aztán, ahogy teltek a hónapok, valami megváltozott.

Mintha falba ütköztél volna.

A mozdulatok, amik eddig mentek, hirtelen darabosnak tűnnek. Az új technika "nem áll kézre". Újra és újra ugyanazokat a hibákat véted, és hiába mondja a mester, hogy "lazítsd el a vállad", egyszerűen nem megy. Ez a "megrekedt tanítvány" frusztráló csapdája.

A legtöbb ember ilyenkor veszíti el a motivációját. Csendben elkezdik azt hinni, hogy "ők nem elég tehetségesek", "nekik ez nem való". Ez az ego egyik legokosabb trükkje. De mi van, ha ez a stagnálás nem a fejlődés vége, hanem épp ellenkezőleg: a valódi, mély tanulás kezdete? Mi van, ha a Yurusu Aikido pont arra tanít meg, hogyan kezeld ezt a frusztrációt?

2. A "Tehetség-Csapda": Kétféle gondolkodás a tatamin

"Nekem ez nem megy" vs. "Nekem ez MÉG nem megy"

Carol Dweck, a Stanford Egyetem pszichológusa két alapvető gondolkodásmódot különít el:

• Rögzült Szemlélet (Fixed Mindset): Aki ebben gondolkodik, azt hiszi, a képességei kőbe vésett dolgok. Számára minden helyzet egy teszt, ami azt méri, hogy "elég jó-e". A hibát személyes kudarcként éli meg.
  • Dojo-példa: Elront egy dobást -> "Béna vagyok, nekem ez sosem fog menni."
• Fejlődési Szemlélet (Growth Mindset): Aki így gondolkodik, az hiszi, hogy a képességek erőfeszítéssel fejleszthetők. A hibát információként kezeli, ami megmutatja, min kell még dolgozni.
  • Dojo-példa: Elront egy dobást -> "Érdekes, elbillentem jobbra. Hol volt a feszülés? Próbáljuk újra."

Ez a "Rögzült Szemlélet" csapdája, amibe nem csak a kezdők esnek bele. Gyakran még haladók, sőt, instruktorok is érzik a nyomást: "Nekem, mint instruktornak, ennek sikerülnie kell. Ha elrontom, megkérdőjelezik a tudásomat." Ez a gondolkodásmód a gyakorlást egy állandó vizsgahelyzetté változtatja, ahol a cél nem a tanulás, hanem a státusz igazolása. Az Aikido dojo (és különösen az Ukemi gyakorlása) ezzel szemben a Fejlődési Szemlélet tökéletes laboratóriuma.

3. A "Hasznos" Hiba és a Yurusu (Megengedés) Elve

Amikor az ego erősebb, mint a technika: Egy emlék

A "Rögzült Szemlélet" és az "instruktor-ego" csapdája rendkívül veszélyes. Van egy emlékem, ami ezt tökéletesen megmutatja.

Még 4-5 kyus koromban egy edzőtáborban egy magasabb fokozatú, már oktatóként dolgozó gyakorlóval kerültem párba. Emlékszem, nem tudott végrehajtani rajtam egy technikát, talán az ikkyo-t. Ezt meglátta az őt oktató tanár, és odajött hozzánk. Próbálkozott velem ő is, szépen és finoman, de úgy neki sem sikerült. Lehet, hogy bennem is volt hiba, talán feszült voltam, nem voltam elég együttműködő.

Ami ezután történt, arra 15 év távlatából is pontosan emlékszem – ahogy arra is, ki volt az az oktató. Mikor megunta a finom próbálkozást, elvesztette a türelmét, és nagy erővel a földhöz csapott.

És valójában ez a helyzet igazi tanulsága. Mivel ő volt a tanár, "elvileg" sokkal magasabb szinten, neki kellett volna belátnia, hogy abból a támadásból – ami valószínűleg nem volt megfelelő a technikához – ezt egyszerűen nem lehetett megcsinálni. Teljesen fölösleges volt erőltetni.

Ma már azt gondolom: én biztosan nem csinálnék ilyet. Az a tanár abban a pillanatban elvesztette a Yurusu (megengedés) állapotát. Ahelyett, hogy felismerte volna a helyzetet, az egója győzött. Bizonyítani akarta a státuszát, és mivel a technikája csődöt mondott, az erejéhez nyúlt.

És itt lép be a Yurusu (megengedés, elengedés) valódi ereje.

Ahelyett, hogy erőből megpróbálnánk "mégis" megcsinálni a technikát, választhatunk mást. Dönthetünk úgy, hogy soha nem alkalmazunk fölösleges erőszakot, csak azért, hogy igazunk legyen. A Yurusu itt azt jelenti: Elfogadom.

"Elfogadom (megengedem), hogy ebből a merev, ellenálló támadásból ezt a lágy technikát (amit most épp gyakorlunk) nem lehet feszültség nélkül megcsinálni."

Ez a pillanatnyi elfogadás nem a vereség beismerése. Épp ellenkezőleg: ez az ego legyőzése. Elengedem a "mindenáron nyerni akarás" görcsét, és a bosszankodás helyett a kíváncsiságot választom.

4. Miért van szükség a platóra? (A háttérben zajló munka)

Amikor a stagnálás valójában konszolidáció

A plató az a szakasz, amikor az agy "konszolidál". Az új mozdulatokat automatizálja. A tudás átkerül a tudatos agykéregből (ami lassú) a mélyebb agyi struktúrákba, például a kisagyba (ami a mozgáskoordinációért és az egyensúlyért felelős, és villámgyors).

Kívülről ez stagnálásnak tűnik, de belül óriási munka folyik. A plató alatt válik a gondolkodott mozdulat érzett, zsigeri mozdulattá. A Yurusu elve itt a türelem és a bizalom a folyamatban. Megengedem, hogy a testem a saját tempójában tanuljon, és bízom benne, hogy a sokszor elrontott, de feszültség nélkül gyakorolt mozdulat egyszer csak "beérik".

5. Konklúzió: A "helikopter" helyett a saját lábaddal

Túl gyakran kergetjük a "tökéletes" technikát, és frusztráltak leszünk, ha nem sikerül. A Yurusu Aikido azonban egy ponton megtanít váltani. Rájövünk, hogy nem az számít, hogy igazunk van-e, vagy hogy a technika "sikerült-e". Sokkal többet érünk azzal, ha felismerjük a helyzetet. A hiba, a partner ellenállása, a saját feszültségünk – mindez csak információ.

De honnan jön az erő ehhez a felismeréshez? A hiba és a plató elfogadásához? Sokan azt hiszik, hogy az edző felelős azért, hogy a tanítványok inspiráltak legyenek. Természetesen segíthetünk. Pontosan ezért osztok meg a személyes blogomon is olyan gondolatokat vagy könyvajánlókat, amik inspirációt adhatnak. De az igazi munkának mindenkinek magából kell származnia. Nem érdeklődhetünk valaki más helyett egy téma iránt, ahogy egy könyvet sem olvashatunk el más helyett. Ez hasonló ahhoz, amiről SHY mester beszélt: fel kell jutni a hegy tetejére, hogy aztán a saját szemünkkel tudjunk onnan szétnézni. Az nem elég, hogy azok, akik fent jártak, elmesélik, milyen volt.

És tény, hogy manapság nagyon kevés emberrel találkozni "hegymászás" közben. A sok népszerű technikai vívmány, a "helikopter", látszólag megoldja helyettünk a mászást. Minek fáradnék azzal, hogy a saját lábammal menjek?

Ezt egy személyes történettel tudnám a legjobban illusztrálni. Fiatal koromban történt, hogy egy barátommal elmentünk biciklizni. A tervezett kétórás tekerésből egy fél napos túra lett. Felkészületlenül, étel nélkül, már alig vonszoltuk magunkat az utolsó kilométereken. Ekkor jutott eszembe, hogy a táskám mélyén van egy fél, megbarnult, túlérett banán. Elfeleztük. A barátom még évekkel később is emlegette, hogy az a félig rohadt banán volt élete legfinomabb banánja.

Miért? Otthon valószínűleg a szemétbe dobtuk volna. Azért lett az életünk élménye, mert az erőfeszítés, a küzdelem tette azzá. Nem a banán volt szuper, hanem a "mászás" adott neki ízt.

A Yurusu Aikido éppen erről a "saját lábbal" mászásról szól. A helikopterről (a gyors, külső megoldásról) talán látod a csúcsot, de nem érzed a levegőt, a fáradtságot és a szelet. A dojo-ban a hiba, a plató és a frusztráció mind a "mászás" része. A dojo-ban a "bekattanó" technika adja ugyanezt a "banán-élményt". A cél nem csupán a csúcs, hanem az út, ami közben erősebbé, éberebbé és elfogadóbbá tesz.

Ha te is szeretnél egy olyan közegben fejlődni, ahol a hiba nem szégyen, hanem a felismerés eszköze, és ahol a "helikopter" helyett a saját utadat járhatod, gyere el és nézd meg az egyik edzésünket. A tatamin várunk.