Háromból csak kettőt választhatsz! - Utam az 5. kyus vizsgáig.
2021. december 24. Németh Ferenc
Miután kisebb vívódások (Aikido - ahogyan ne kezdd el!) után rendszeresen elkezdtem járni Aikido edzésekre, lelkesen vetettem bele magam ebbe az új világba. Nem voltunk túl sokan felnőttek, de azért 6-8 gyakorló általában összejött. A 17. kerületi dojoban főleg a klasszikus Aikikai technikákat tanultuk, de Horváth Zoltán instruktorunk gyakran beszélt valamiféle - számomra iszonyúan titokzatosan hangzó Nishio-stílusról - amit ő akkoriban kezdett tanulni. Érdeklődve hallgattam, de mivel nekem még maga az Aikido is egy friss élmény volt, nem nagyon tudtam hova tenni.
Elkezdtünk készülni közben az első, 6. kyu-s vizsgára is egy társammal együtt, ami azért megadta a fókuszt, ezt gyakorolgattunk. Már közel volt a vizsga, amikor Zoli boldogan újságolta, hogy a mestere - aki egyben az Egyesületünk vezetője - el fog látogatni hozzánk a következő edzésre, megnézi hogyan haladunk, és mutat nekünk valamit a Nishio Aikido rejtélyes világából. Hamarosan el is érkezett a nap, amikor Németh Ferenc eljött hozzánk.
Őszintén szólva, pontosan emlékszem, hogy hol álltam a teremben aznap. Valami homályosan dereng, hogy szó esett arról, hogy hogyan kapcsolható össze a karate technikákkal ez az egész, de ezen túl csak az érzés van meg, hogy ez valami olyan dolog, aminek határozottan van értelme, de biztosan nem ilyen kis kezdőknek való, mint én. Nem nagyon értettem miért kapom ezt a rengeteg információt Feritől, hiszen teljesen egyértelmű volt számomra, hogy tizedét sem tudom feldolgozni.
Nem sokkal ezután a társaimmal együtt levizsgáztunk Karászi Sándor edzőtáborában, és folytattuk az edzéseket. Sajnos ezt követően nagyjából még egy fél évig járhattam a 17. kerületi dojoba, mert sajnos Zoli nem tudta folytatni a tanítást, így az Egyesület 17. kerületi dojoja megszűnt. Számomra ezen a ponton igencsak kérdésessé vált a folytatás, hiszen nem volt a közelben más lehetőség, a gyermekeim pedig még kicsik voltak, sok törődést igényeltek. Tulajdonképpen az húzott vissza az Aikido-hoz, hogy részt tudtam venni közben néhány edzőtáborban, amit Kuroki mester, illetve Németh Ferenc tartott. Itt újra és újra találkoztam a Nishio Aikidoval, és talán megsejtettem pár dolgot ebből a rendszerből, ami utána egyértelművé tette, hogy ezt szeretném tanulni és ezért akár messzebbre is hajlandó vagyok utazni. Sok mindent logikusabbnak, átláthatóbbnak, életszerűbbnek éreztem, és ez számomra egy nagyon fontos szempont volt. A magasabb fokozatú társaim és a mestereim segítőkészségéért mindig hálás leszek, a legbonyolultabb gyakorlatoknál sem éreztem soha, hogy ez megvalósíthatatlan lenne, csak maximum azt, hogy ez nagyon-nagyon nehéz.
Nagyjából háromnegyed év kihagyás után, 2020 őszétől végre meg tudtam oldani, hogy rendszeresen bejárjak a Váci úti dojoba a reggeli edzésekre. Kicsit úgy éreztem mintha akkor kezdeném nulláról az Aikido gyakorlást, ami részben igaz is volt a hosszú kihagyás és a technikák különbözősége miatt. Nagyon kevesen jártunk reggelente ebben az időszakban, a covid-járványban is már bőven benne voltunk. Rengeteg figyelmet és instrukciót kaptam ebben az évben, néha picit arra emlékeztetetett az egész, mint amikor a Mátrixban Neo-nak betöltik a harcművészetek file-t. :-) Alig győztem befogadni és feldolgozni a sok-sok tanítást és tanácsot, amit kaptam. Amikor egy-egy technika hónapok után újra előkerült, mindig rendesen kellett küzdenem, hogy újra felidézzem, hogy hogyan is volt, és mire kellett odafigyelni.
2021 nyarától kezdett újra nagyobb élet lenni a covid lezárásokat követően, és hosszú idő után ismét voltak vizsgák is. 2021. november végére a Yurusu Aikido Egyesület saját kyu vizsga időpontot tűzött ki, ami azt jelentette, hogy most először az általunk gyakorolt Nishio Aikido technikáiból is lehetett vizsgát tenni, nem csak a „klasszikus” rendszerben. A Nishio Aikido már a kezdetektől tartalmaz fegyveres technikákat, így természetesen az 5. kyus anyagban is bőven vannak fegyveres gyakorlatok. Kb. 2-2,5 hónapot szántunk a felkészülésre, ezalatt én szinte kizárólag a vizsga anyagát gyakoroltam.
Nem volt egyszerű, sok mélypontom is volt közben. Az anyag elég nagy egy hozzám hasonló kezdő számára, bár sok hasonló technikát tartalmaz. Ez én nem mindig éreztem könnyítésnek, még az utolsó héten is volt olyan pillanat, ahol azt éreztem, összezavarodom, nem tudom, tulajdonképpen melyik ponton kezd eltérni két hasonlóan kezdődő technika.
Volt olyan gyakorlat is, amire szinte egyáltalán nem emlékeztem korábbról, ezekre jó néhányszor visszatértünk. Az utolsó hetekben az egyik edzőtársam, Laci is úgy döntött, hogy bevállalja a vizsgát, habár ő már megcsinálta ezt a fokozatot a korábbi rendszerben. Ennek nagyon örültem, sokkal jobb volt úgy készülni, ha meg tudtuk egymással osztani a problémákat, kételyeket.
Végig voltak mumus gyakorlataim, amelyekre egyáltalán nem éreztem rá. Ezeket végül elengedtem, vagyis igyekeztem olyan szinten megcsinálni, hogy nagyjából hasonlítson arra, aminek lennie kéne. A fegyveres technikák mentek a legnehezebben, főleg bal kézzel. Az utolsó hetekben rájöttem, hogy a „háromból kettő” elvét követem, azaz az „uke - fegyver - lépés” hármasából csak kettő megy egyszerre, egy időben. Ha otthon gyakoroltam egyedül fegyverrel, akkor mentek a technikához tartozó lépések, de ha ugyanezt hús-vér ukéval próbáltam kivitelezni, akkor annyira kellett figyelni, hogy ne vágjam fejbe véletlenül az ukémat, hogy ott már sokszor kihagytam a lépések nagy részét. Ahhoz, hogy menjen a lépés az ukéval, le kellett tenni a fegyvert. :-)
A legnehezebb gyakorlatnak számomra az irimi-nage bizonyult, főleg az ura irányú, bottal. Nagyon sokszor át kellett gondolnom önállóan is az egyes irányokat, mozdulatokat, önmagában az edzések nem lettek volna elegendőek. Szerencsére voltak videós anyagok is, amiket használhattunk, ezek is sokat segítettek. Ami teljesen más volt a vizsgára való felkészülés és az korábbi edzések között, hogy általában edzésen bőven szánunk időt egyféle technikára, így abban jobban el lehet mélyülni. A felkészülésben, (főleg a vége felé) azért jópár technikát átpörgettünk egymás után, gyorsan kellett váltani fejben, és ez bizony szokatlan volt. Észrevettem közben, hogy nekem ezek a gyakorlatok még bőven fejből jönnek, azaz mielőtt elkezdem, erősen át kell gondolnom, hogy mit is fogok csinálni, messze nem ismételtem még egyiket sem annyit, hogy ne kelljen rajta gondolkodni. Ez persze kegyetlenül fárasztó akkor, ha gyorsan kell váltani a technikák között. Volt olyan edzés, ami után az volt az érzésem, hogy egy 12 órás munkanapon vagyok túl, pedig csak 1 órás gyakorlás volt az egész.
A karantén veszélye végig ott lebegett a fejünk fölött egész ősszel. Végül talán csak 1 edzést kellett kihagynom, mert a gyerekeim kontaktként karanténba kerültek. Szerencsére a dojo-t valami csoda folytán megkímélte a vírus, nem kellett kényszerszünetet tartani. A felkészülés utolsó hetében már nagyon az volt az érzésem, hogy ebből ennyi nekem elég volt. Nyilván nem azért, mert annyira tudtam mindent, hanem elfáradtam abban a bizonytalanságban, hogy vajon tudunk-e még edzeni a jövő héten is, lesz-e egyáltalán vizsga. Végül nem maradt már arra sem idő, hogy utoljára még gyorsan átpörgessünk mindent, hogy meglegyen a kellő önbizalom, de addigra tudtam, hogy nekem ez már nem számít. Az utolsó napokra összeállt, aminek össze kellett állni.
A vizsga egy Aikido-nap keretén belül zajlott, meglepően sokan eljöttek, a terem kapacitását teljesen kihasználtuk. A tábor maga 5 órás volt, rövid szünetekkel. Ezeket a szüneteket én néha annyira rövidnek éreztem, hogy az „iszom - megeszem a csokimat - kimegyek a mosdóba” hármasából itt szintén mindig csak kettőt lehetett választani, különben nem értem vissza az edzés kezdetére időben. Cserébe viszont biztos, hogy nem merevedtek le az izmaink, és nem is unatkoztunk egy másodpercre sem. :-) A vizsga a tábor végén volt, szerintem addigra egyikünknek sem maradt sok energiája az izgulásra. Molnár Csaba és Németh Ferenc által alakított 2 fős vizsgabizottság előtt kicsit megilletődötten megcsináltuk, amit kellett. Mind a 4 vizsgázó sikeresen teljesítette a vizsgát.
Összefoglalva ezt a nagyon hosszúra sikerült beszámolót, nekem az új vizsgarendszer és maga a vizsga rengeteget segített, hogy rendszerezze, amiket az elmúlt időszakban tanultam. Volt benne kihívás bőven, de meg lehetett ugrani. Ami biztos, hogy sokkal több energiát igényel egy-egy gyakorlat megértése kezdőként, mint a klasszikus változaté.
Nagyon köszönöm a sok segítséget mesteremnek, Németh Ferencnek, akihez bármikor fordulhattam kérdéseimmel és el nem fogyó türelemmel magyarázott el mindent sokadszorra is. Szintén köszönöm a segítséget minden edzőtársamnak, akivel gyakorolhattam. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm páromnak, Bertinek és szüleimnek, hogy mindvégig támogattak. Nélkülük 3 gyermek mellett esélyem sem volna.
