Olvasnivaló
Aikido témájú írásaink
10-es szám

Tábor ajánló

X. Aikido szeminárium Takashi Kuroki mesterrel

  • 2024 május 15.
  • Németh Ferenc

Kezdetek

Shoji Nishio mester nevével 2007-ben találkoztam először, technikáit ekkor még csak videó felvételeken láttam. Volt bennük valami plusz, ami részemre nagyon megnyerő volt, elkezdtem utánajárni, hogyan tudnék kapcsolatba kerülni olyan dojoval, ahol az Ő tanításai alapján gyakorolják az aikidot. A legközelebbi lehetőséget Csehországban találtam. Túl sokat nem tétováztam, egyedül indultam útnak, hogy felfedezzem a részemre ekkor még ismeretlen aikido stílust. 2008 nyarán utaztam először Csehországba (Hradec Kralove-ba), ahol az egyik legrégebbi tanítványa és állandó uke-ja Ichiro Shishiya mester tartott aikido edzőtábort.

Ichiro Shishiya mesterrel Hradec Kraloveban

Ichiro Shishiya mesterrel - Hradec Kralove, 2008.

Ez a tábor részemre egy nagy ugrás volt egyből a dolgok közepébe. Pontosan emlékszem, hogy Shishiya mester az edzőtábort a 41 mozdulatból álló jo kata ismétlésével kezdte, amit előtte még sosem láttam, és itthon fegyveres gyakorlásban sem volt részem. Az első szünetben azon gondolkodtam, hogy eljövök, mert ezeket a feladatokat nem tudom teljesíteni. Aztán picit lenyugodva, úgy döntöttem, hogy maradok, de a hakamát leveszem, és fehér övben gyakorlok tovább. Ekkor 1kyus voltam és a szabályok szerint hakamát viseltem.

Toho Iaido gyakorlásra készülődés - Hradec Kralove, 2008

Toho Iaido gyakorlásra készülődés - Hradec Kralove, 2008.

Annak ellenére, hogy abból a gyakorlásból nekem minden új volt és szinte semmit sem tudtam megcsinálni amit a mester mutatott, kedvesen fogadtak és egyben csodálkozva is. Eddig még nem volt arra példa, hogy Magyar aikidoka érdeklődött volna a stílus iránt. Nagy meglepetés volt részemre, hogy Shishiya mesterrel és a dojo vezetővel a helyi rádióba vittek, és egy beszélgetést rögzítettek velünk, ahol engem elsősorban arról kérdeztek, hogy hogy kerülök oda. Vacsora közben szó esett arról, hogy a nyár folyamán szokott lenni hasonló, 5 napos aikido szeminárium a környéken lévő városban, ahová mindig sok érdeklődő érkezik, és nekem is javasolják. A következő években már arra a táborra készültem, ahol Koji Yoshida mester volt a meghívott oktató.

Koji Yoshida - jodan tsuki uchi kaiten sankyo

2009-től Koji Yoshida mester által vezetett nyári táborokon vettem részt Horiceben, ami szerda reggel kezdődött és vasárnap délután 14 óráig tartott. Az 5 nap edzés, az egész napos gyakorlás elég kimerítő volt. Yoshida mester Shoji Nishio mester mellett nőtt fel és állandó uke-ja volt. Akinek semmi köze az aikido-hoz az is látja, hogy Yoshida mester kezébe van öntve a kard és a bot. Óriási tapasztalattal bír és virtuóz módon kezeli mindkét eszközt. Emiatt a gyakorlás közben gyakran kialakult olyan szituáció, hogy a leghaladóbb 5, 6 dan-os tanítványai sem tudták, pontosan mit is kellene csinálni. Csak elhangzott a vezényszó, hogy ”dozo” és mindenki csak a többieket figyelte, várta a segítséget, de nem tudta senki, hogy az előzőleg bemutatott technikák közül, melyiket kezdje.

Koji Yoshida - ryotedori kokyou nage

Találkozás Kuroki mesterrel

Ilyen sok bevezető után jutok el Takashi Kuroki mester nevéhez. Ő Yoshida mester tanítványa, és legtöbb esetben együtt érkeztek a gyakorlásra. Részemre Kuroki mester volt az, aki pontos instrukciókat tudott adni és megmutatni, melyik technikát és hogyan kéne csinálni. Ő nagyon türelmesen járt végig a gyakorlók között és mindenki titokban Őt várta. Részemre olyan volt mint egy tolmács, aki Yoshida mester technikáit lefordítja úgy, hogy én is értsek belőle valamit. Szerencsém volt, mert gyakran odajött segíteni, bizonyára látta, hogy szükségem is van rá. 😀

Egyik vacsora alkalmával beszélgettünk arról, hogy mik a terveim, és hogy továbbra is szeretném folytatni ezt a fajta aikido tanulmányozását. Ekkor felajánlotta, hogy egy alkalommal szívesen eljön Magyarországra, és ha van érdeklődés, tart egy hétvégi gyakorlást. Erre első alkalommal 2010 szeptemberében került sor, majd minden évben rendszeresen eljött egészen 2019-ig. A következő, 10. aikido szemináriumot (2020-ban) a Covid megakadályozta. Utolsó edzésünk Vele 2019 márciusában Pardubiceben volt.

Miért pont Ő

Részemre Kuroki mester az ideális oktató ebben a stílusban, aki rendelkezik megfelelő mennyiségű tapasztalattal, még gyakorolt Shoji Nishio-val, állandó kapcsolatban áll Yoshida mesterrel. A gyakorlás 75%-t fegyveres gyakorlatok alkotják, ebben nagy segítség, hogy iaido és jodo ismeretei is magas szinten vannak, mindkettőből 5 dan fokozattal bír. Ezzel a tudással nagyon összeszedett és rendszerezett oktatást tud biztosítani, - ahogy előzőleg már írtam - olyan mint egy tolmács, aki a sok irányból érkező információt át tudja fordítani az európai ember számára érthető nyelvre. Ebben biztos az is segíti Őt, hogy már 2000 óta Kijevben él feleségével, így lehetősége van az európai emberek gondolkodásmódjának megismerésére. Japánban született, ott járt egyetemre, élete jelentős részét ott töltötte, így a Japán nyelvvel és hagyományokkal 100%-ban tisztában van. Az aikido mellett sok érdekes, a japán kultúrával kapcsolatos információt oszt meg velünk.

Kuroki mesterrel - Budapest

Kapcsolat

Évekig magam jártam Csehországba az edzőtáborokba. Egyedül az elindulás mindig nehéz volt, hiszen legalább 600 km-t kellett vezetnem a célig. Miután Kuroki mester Magyarországon járt, egyre több ember kezdett érdeklődni az aikido e megközelítése felől. Mivel nagyon jó kapcsolatban vagyunk a külföldi dojokkal, szinte szokássá vált, hogy évente 2 táborba kiutazunk. A Covid járvány okozta korlátozások sajnos ebben a szokásunkban is megakadályoztak. Ezek a külföldi utak nem csak szorosan az aikido-ról szólnak, hanem nagyon jó csapatépítők is, hiszen 3 teljes napot tölt ilyenkor együtt az utazó társaság. Ki merem jelenteni, hogy aki egyszer eljön, az mindig jönni szeretne és bízom benne, hogy nem csak a finom cseh sör miatt. Van olyan ismerős dojo, akik igaz nem ezt a stílusú aikidot gyakorolják, de ezekre az eseményekre mindig szívesen velünk tartanak. Előfordult, hogy a külföldi edzőtábor létszámának jelentős részét magyar aikidokák alkották. Egyik ilyen utazásunkról, Povázsai László barátom a True Style Magazine tulajdonosa egy remek videót készített, amit itt meg tudsz nézni.

Aikido vs Aikido

A COVID alatti időszakban nem volt lehetőség az edzések megtartására sem edzőtáborok szervezésére. Szerencse, hogy már minden lehetőség ismét adott, és 2024. áprilisában 3 hétvégi aikido edzőtáborban voltam a lehetséges 5-ből. Ahány mester annyi aikido és minden táborból lehet hazavinni akár több fontos tanulságot is. A következő pár pontban szeretném összefoglalni, mik azok az “aikido fortélyok” amiket Kuroki mestertől tanulhatsz:

megszokás ami nem működik

Ha azt gondolod, hogy majd megszokásból végigcsinálod a tábort, nagyon tévedsz! Elsősorban nem fizikálisan, hanem mentálisan lesz fárasztó. Tudom, a technikákat ismered, de itt ez csak kb. 25% a többi 75% az fegyveres technika lesz amit - lehet - még egyszer sem csináltál. Amíg nézed hogyan csinálja a mester, egyszerű, természetes és érthető, de amint neked kell csinálni, már nem lesz az. 😊

támadás

A technikákat nem statikus módon, hanem folyamatos mozgásban végezzük. Legtöbb esetben miután az uke a torihoz lép és megtörténik a “támadás” az uke már elveszti támadó “kedvét” és “lecövekel”, és még megcsinál magától valamit a technikából 😊 A mester szavait idézve: A támadás a kapcsolat felvételével kezdődik, nem ott ér véget! Ha eddig nem így gyakoroltál, ez szokatlan lesz. A helytelen támadás, megváltoztatja a tori feladatát, ezzel helytelen dolgokra tanítja őt! Magyarázó videó.

fegyveres technikák

A pusztakezes aikido technikák pl.: ikkyo omote mellett fegyverekkel a kézben folyik az edzés. Ezek a következők lehetnek:

- ken no tebiki (tori kezében kard) ikkyo omote
- jo no tebiki (tori kezében bot) ikkyo omote
- ken tai ken (tori és uke kezében kard) ikkyo omote
- ken tai jo (tori kezében bot, uke kezében kard) ikkyo omote

A fegyveres edzés érdekessége, hogy a pusztakezes technikával szinte teljesen azonos módon történik a fegyveres technikák végrehajtása, köztük jól látható kapcsolat van. A fegyveres technikák gyakorlása, megtanulása elsősorban a pusztakezes technikák mélyebb megértését szolgálja, különböző távolságokkal. Az eszközök bevonása az edzésbe először nehezíti a gyakorlást, de miután megbarátkoztál a kezelésükkel, egészen gyorsan kiderül, hogy inkább segítség mint hátráltató tényező. Karddal vagy bottal a kézben nem lehet a mozdulatokat pontatlanul végezni vagy kihagyni, mert ilyenkor azokat úgy látod mintha nagyító alatt lennének. Ha pontosan szeretnéd érteni az aikido technikák minden apró mozdulatát, akkor ez a fajta edzés Neked való.

atemi

Nishio mester többféle harcművészetben volt jártas, emiatt fontosnak tartotta, hogy az aikido amit gyakorol más harcművészetek között is megállja a helyét. Technikáiban több helyen atemi-t használ és gyakran szemlélteti a helyes távolság és pozíció fontosságát. Mindezek megjelennek Kuroki mester aikidojában is. Fontos észrevenni az aikidoban használt atemi és az egyéb harcművészetekben használt ütések közötti különbséget. Míg az utóbbi legtöbb esetben a megállításra, "kiütésre" szolgál, az atemi csak a megfelelő irány és távolság megtartására ösztönöz.

Ajánlás

Kinek ajánlanám az edzőtábort Kuroki mesterrel? Mindenkinek. Főleg azoknak akik nyitott gondolkodásúak és annak ellenére, hogy 20 vagy 30 éve gyakorolják az aikidot, hajlandóak megbirkózni egy új szemlélettel, mert ez igazi kihívás mindenkinek.

Várunk szeretettel Budapesten a 10. Takashi Kuroki Aikido szemináriumra. Időpont: 2024. szeptember 14-15. Facebook esemény

X. Takashi Kuroki Aikido szeminárium Budapesten