Szerelem első gurulásra.

• 2022. szeptember 05.
• A. Edit

Sziasztok!

Szeretnék először is bemutatkozni. Editnek hívnak, 51 éves vagyok, pénztárosként dolgozom a Praktikernél 12 órában. A sok üléstől nagyon fájtak a térdeim, ezért elkezdtem jógázni, a Tibeti 5+1 gyakorlatsort végezni. Sokat segített, de teljesen nem múlt el a fájdalom, guggolni egyáltalán nem bírtam. Februárban történt velem egy baleset, elestem, kibicsaklott a bokám, majdnem 2 hónapig betegállományban voltam.

A történetem azzal kezdődött, hogy unokámat Barnabást elvittem aikidora, igaz még csak 3 éves, de szerettem volna, ha valamit sportol. 2-3 hónapig a zsámolyon ültünk, és onnan néztük az edzést, mert nagyon bátortalan volt. Feri javasolta, hogy én is álljak be, így talán Barnabás is kedvet kap, és csatlakozik a többiekhez. Gondoltam, én biztos nem, fáj a térdem, a bokám, nem tudok lépcsőn menni, a villamosról is kapaszkodva szállok le. A koromról nem is beszélve.

A végén csak beálltam és beleszerettem az aikidoba! Nagyon élvezem az edzéseket, de közben viszont szenvedek is. Néha olyan izomlázam van, hogy alig bírok menni. Inkább az aikidotól fájjon a lábam mint a reumától.

Az unokám sajnos a nyáron nem tudott járni edzésre, mert beteg volt. Én se annyit amennyit szerettem volna, mert az első a munka, de a szombat esténként tartott szabadtéri gyakorláson részt vettem, ha az időm engedte. Minden edzés után úgy érzem, hogy még nem vagyok fáradt, igaz gyakorlás közben néha ez nem így van. Mindenki segítőkész, minden nap tanulok valami újat. Igaz nagyon lassan haladok, de 30 év után tudok gurulni még hátrafelé is. A térdelés is megy, igaz a guggolás még nem az igazi.

Most már annyit tudok, hogy úgy érzem semmit sem tudok. Annál nagyobb öröm nincs, mint mikor valamit jól csinálok és ezt a többiek is dicsérettel jutalmazzák. Mindenki biztat és úgy érzem mindent meg tudok csinálni a saját szintemen. A környezetemben mindenki furcsának tartja, hogy aikidozom, a páromtól kezdve a gyermekeimig. A munkahelyen még el sem mertem mondani, de néha észrevesznek rajtam halvány foltokat és kérdezik mi történt velem.

Barnabással tegnap voltunk a játszótéren. A szülők nagy része a padon ült, a gyerek pedig játszott. Én futkároztam az unokámmal, hintáztattam, a lesikló pályán húztam, mászókázni segítettem neki. Élveztük mindketten és nem fáradtam el.

Átgondolva nekem pont ez a mozgásforma kellett. Biztos nem leszek fekete öves mester, de hogy a lábaim és a térdem nem fájnak és újra tudom őket használni, az hatalmas öröm.

Köszönöm, hogy elolvastátok!