Mielőtt a világ felébredne Aikido reggel

• 2025. december 25.
• Németh Ferenc
• 2026. október 6.

A legtöbben még az igazak álmát alusszák, amikor 4:30-kor megszólal az ébresztőm. Sötét van, csend, ilyenkor a takaró az ember legjobb barátja. Mégis, kicsivel 5 után már a vonaton ülök Budapest felé. A városba érkezve még gyorsan beszerzem a szokásos Actimel-csomagot, és indulok is a XIII. kerületi dojónkba.

A vonatút számomra nem holtidő, hanem egyfajta zsilipkamra. Ahogy a sötét táj elsuhan az ablak mellett, fejben már átöltözöm. De ez a csendes zötykölődés az alkotómunka ideje is. Itt van időm átgondolni, miről is szeretnék ma edzést tartani. Ez sosem légből kapott ötlet, a gyakorlatok mindig kapcsolódnak valamilyen formában egymáshoz. Gyakran az előző óra anyagát ismételjük vagy fejlesztjük tovább, aztán megvizsgáljuk a lehetséges elágazásokat: ha az alaptechnika nem jön ki, mi következhet még ugyanabból a támadásból? Mire a vonat beér, a fejemben már összeállt a rendszer.

Sokan kérdezik tőlem: „Megéri ez?”

A hajnali dojo és az évszakok ritmusa

Fél 7 körül érek a terembe. Több mint tíz éve tartok reggeli edzéseket, és ez alatt az idő alatt megtanultam értékelni minden évszak sajátos arcát, amit a délutáni edzéseken talán észre sem vennénk.

• Tavasszal már felkelt a nap, mire megérkezem; ha ablakot nyitunk, beáramlik a tavasz friss illata.
• Nyáron ilyenkor még élvezhető a nappali hőség előtti hűvös, a hőmérséklet még tökéletes a mozgáshoz.
• Ősszel először azt veszem észre, hogy egyre később kel a nap, és a nyári ablaknyitásokat lassan felváltja a bent tartott meleg.
• Télen pedig, a sötétben és a metsző hidegben, kifejezetten jó érzés beérni a dojóba, és megkeresni az öltöző legmelegebb sarkát az átöltözéshez.

Ilyenkor általában még egyedül vagyok, felkattintom az asztali lámpát, és halk zenét indítok. Ez a „tiszta lap” állapota: még nincs napi zaj, csak a dojo illata és a csend. Néha a korán érkezők meg is jegyzik viccesen: „Te itt laksz?” Nem lakom ott, de kétségtelenül szeretem ezt a helyet.

Van egy egészen sajátos érzés is ilyenkor: a tudat, hogy jóformán még semmit sem csináltam aznap azon kívül, hogy felébredtem, és szinte az első dolgom, hogy gyakorolni kezdek. Ebben a reggeli félhomályban, a halk zenére végzett bemelegítés nem kényszer, hanem olyan mozdulatok sora, amely egyszerűen jólesik. A test hálás érte, hogy így indítjuk a rendszert.

Nem rohanás, hanem műhelymunka

A reggeli edzés sosem a rohanásról, a kapkodásról vagy a látványos nagy dobásokról szól. Sokkal inkább egy elmélyült műhelymunka, ahol a dolgokat finomítjuk. Ebben nagy segítségemre van Gábor, akinek a tanácsai és megérzései sokat lendítenek egy-egy gyakorlat csiszolgatásán.

Ha csak egyetlen apró mozdulaton sikerül javítani, vagy felfedni a technikában rejlő „titkot”, már megérte az aznapi edzés. Ezeket az apróságokat persze nem érti meg mindenki azonnal, de a rendszer működik: ha a haladó tanítványok megértik a lényeget, ők már könnyen átadják az érzést azoknak, akik még csak viszonylag kevés ideje gyakorolnak velünk.

Figyelem és megértés – Amit az agykutatás mond

Ezért is jellemző a reggelekre sokkal inkább a figyelem és a megértés. Délután, a munka után az emberek gyakran fáradtak, stresszesek, és a „nagy pörgés” sokszor a technika rovására megy. Kapkodunk, erőlködünk, le akarjuk vezetni a nap feszültségét.

A reggel ennek az ellenkezője. Ébredés után az agyunk még közel van ahhoz a nyugodt, éber állapothoz, amelyet az agykutatás az alfa-hullámokhoz köt: figyelünk, de még nem pörgünk. Ráadásul a tervezésért és az összpontosításért felelős prefrontális kérgünket sem terhelte még meg a nap ezernyi apró döntése (ezt nevezik „döntési fáradtságnak”), így sokkal precízebben tudunk dolgozni. Az én tapasztalatom legalábbis az, hogy egy új mozgásminta reggel könnyebben a helyére kerül.

A testünk viszont reggel még merevebb, az ízületek nehezebben engedelmeskednek. Ez azonban nem hátrány, hanem lehetőség! Ilyenkor ugyanis a testünk rákényszerít minket, hogy ne „erőből”, hanem légzésből (kokyu) és a középpontunkból (hara) dolgozzunk. A reggeli merevség tehát a legjobb tanítómester a lágy, belső aikido felé.

Ezt a folyamatot segítik elő a bemelegítésbe csempészett csikung gyakorlatok is. Sőt, néha még a nuncsaku is előkerül. Itt sem a csuklómozdulatokon van a hangsúly, hanem a csípő bevonásán: a test központja mozgatja az eszközt. A gyakorlat végén a nuncsaku finom, kontrollált elkapása pedig kiválóan fejleszti a reflexeket és a „hozzá kapcsolódás” tudományát, amely az Aikido-technikák alapja is.

Ritmus és közösség: Akik „közénk valók”

A reggeli edzés sikere a ritmuson is múlik. Régebben próbálkoztam hétfői kezdéssel, de az katasztrofálisnak bizonyult – a hétfő reggel túl nagy falat. Rájöttem, hogy a kedd és a csütörtök a „nyerő” párosítás, így a mostani helyünkön már eleve így építettük fel a csoportot: kedden és csütörtökön 6:50-kor kezdünk.

Külön öröm számomra látni, hogyan alakul a társaság. Kezdetben talán 2–3 fővel indultunk, ma már 8–10-en jövünk össze reggelente. A bővülés lassú, de ez nem baj: a korai kelés egyfajta természetes szűrő. Mindig csak azok maradnak meg, akik igazán „közénk valók”, akikben megvan ez az elhivatottság.

Ennek a kis csapatnak van egy apró szokása is: az edzés utáni Actimel. Bár túlzás lenne azt állítani, hogy önmagában ez kovácsol össze minket, de tény, hogy mára többen is rákaptak, és már nem egyedül iszom az „aikidós italt”.

Miért éri meg? A modern ember misogija

A reggeli edzésnek sajátos, megismételhetetlen hangulata van. Ez nemcsak sport, hanem egyfajta „hangolás”: ahogy a zenész behangolja a hangszerét a koncert előtt, mi úgy hangoljuk be a testünket és az idegrendszerünket a napra.

Az Aikidóban gyakran emlegetjük a misogit, vagyis a megtisztulást. Számomra a reggeli edzés a modern ember misogija. Mielőtt felvesszük a munkahelyi álarcokat, és belemerülünk a digitális zajba, a tatamin „lemosunk” magunkról mindent, ami felesleges. Így nemcsak tiszta ruhában, hanem tiszta tudattal lépünk ki a világba.

Van ennek egy titkos utóhatása is, amit csak mi ismerünk. Amikor délelőtt 10-kor befut egy stresszes e-mail, vagy parázs vita alakul ki egy értekezleten, én csak mosolygok belül. A testem és az idegrendszerem már túl van egy sokkal ősibb, valódibb „küzdelmen”. Ez a belső nyugalom – a fudoshin – olyan láthatatlan páncél, amiről a környezetem nem is tud, csak azt látják, hogy nem billenek ki az egyensúlyomból.

Végül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik velem tartanak ezen az úton. Az Aikido társas műfaj: hiába lennék ott időben, ha nem lenne kivel kapcsolódni. Hálás vagyok nektek, hogy hajlandóak vagytok legyőzni az ébresztőórát, és jelenlétetekkel megtöltitek élettel a tatamit. Köszönöm a bizalmat és a közös munkát!

Ha kedvet kaptál, hogy egyszer te is velünk kezdd a napot: kedden és csütörtökön 6:50-től 8:15-ig gyakorlunk a XIII. kerületi dojónkban, a Lehel tér közelében. Kezdőket is szívesen látunk – a legnehezebb gyakorlat úgyis az elindulás. A részleteket az edzések oldalán találod.