Japán etikett az udvariasság nem verbális kifejezése
Manapság nem ritka, hogy japán mesterek jönnek-mennek és tartanak aikido szemináriumot Budapesten, vagy a környéken. Ezért hasznos lehet ha elolvasod a következő kis írást, ami arról szól, hogy a japánok mit tartanak illendőnek és mit nem egy találkozás vagy beszélgetés során.
Verbális és nonverbális udvariasság
A testbeszéd fontossága
Általános vélekedés, hogy a japánok beszéd közben nagyon kevés testbeszédet használnak, de ez nem igaz. Bár nem használnak nagy gesztusokat, például nem integetnek a karjukkal vagy nem vonogatják a vállukat, a megfelelő testbeszédet nagyon fontosnak tartják az udvariasság szempontjából. A testbeszéd helytelen használata félreértést okozhat, és udvariatlanságnak minősülhet.
Ahhoz, hogy japánul udvariasak legyünk, a megfelelő nonverbális viselkedést a verbális kifejezésekkel együtt kell alkalmazni. Bizonyos kifejezéseket egy bizonyos típusú testbeszédnek kell kísérnie. Például a bocsánatkérést meghajlással kell kifejezni, amint azt rövidesen elmagyarázzuk. Amikor pedig teát vagy ételt kínálunk, általában meghajlítjuk a testünket, és a jobb kezünket a másik személy felé nyújtjuk, miközben azt mondjuk, hogy
Doozo meshiagatte-kudasai. (Kérlek, vegyél belőle.)
Nagyon gyakran a „meshiagatte-kudasai” szó kimarad, és csak „Doozo” hangzik el. Bizonyos helyzetekben a „Doozo” és a megfelelő testbeszédet használják anélkül, hogy kifejezetten utalnának a cselekvésre szavakkal. Amikor például arra kérnek valakit, hogy menjen be egy szobába vagy liftbe, vagy foglaljon helyet, gyakran használják a „Doozo”-t anélkül, hogy olyan kifejezéseket fűznének hozzá, mint pl.
...ohairi-kudasai. (kérem, lépjen be a szobába)
...okake-kudasai. (kérem, üljön le)
Ily módon a testbeszéd egyszerre erősíti és kiegészíti az udvarias beszédet.
A testbeszéd helyettesíti a beszélt nyelvet
Néha a testbeszéd nem csak kiegészíti a beszélt nyelvet, hanem valójában helyettesíti azt. Például amikor két ember találkozik az utcán vagy egy épületben, olyan kifejezéseket váltanak egymással, mint például
Konnichiwa. (Jó napot.)
Ohayoo-gozaimasu. (Jó reggelt.)
Ezeket a kifejezéseket gyakran meghajlással és néha mosollyal kísérve mondják. Néha pedig elegendőnek tartják a meghajlást.
Egyes országokban a mosolyt tartják a legfontosabbnak, más országokban a szóbeli kifejezéseket, de a japán nyelvű társadalomban a meghajlást tartják a legfontosabbnak az udvariasság szempontjából. Jobb meghajolni anélkül, hogy bármit is mondanánk, mint az udvariasságot szóban kifejezni meghajlás nélkül. Ha egy fiatal munkás vagy egy diák felemelné a kezét, és mosolyogva „Ohayoo-gozaimasu”-t mondana a főnökének vagy a professzorának, udvariatlanságnak számítana. A meghajlás tehát elsőbbséget élvez a szóbeli kifejezésekkel szemben, sőt akár helyettesítheti is azokat.
Az aizuchi esetében is gyakran a bólintás veszi át a szóbeli kifejezések helyét. Különösen akkor, ha kettőnél többen hallgatják, és az egyikük szóbeli aizuchi-t mond, a többiek bólintással adnak aizuchi-t. Az ember szintén gyakran hajol meg némán, hogy kifejezze sajnálatát és bocsánatot kérjen, amikor korábban távozik egy partiról vagy találkozóról, mint a többiek.
A következő részben a Meghajlásról lesz szó.
Forrás: How to be polite in Japanese (Osamu Mizutani and Nobuko Mizutani)