A tatamin túl: Egy aikido szeminárium kulisszatitkai

• 2025. október 12.
• Németh Ferenc

Amikor egy vendégoktatóval szervezünk szemináriumot, a legtöbben a végeredményt látjátok: a tatamit, a technikákat, a közös fotókat. De mi történik a háttérben? Milyen apró részletekből, váratlan fordulatokból és emberi pillanatokból áll össze egy ilyen hétvége? Most bepillantást engedek a kulisszák mögé, és elmesélem Takashi Kuroki mester legutóbbi látogatásának rejtett történeteit.

A szervezés rögös útjai

Sokan kérdezik, milyen nehéz egyeztetni egy japán mesterrel. A helyzet az, hogy Kuroki sensei-vel 2010 óta tartó kapcsolatunk van, és a naptárában szeptember harmadik hétvégéje fixen "Magyarország" bejegyzéssel szerepel. Az igazi kihívás nem az időpontfoglalás, hanem maga az utazás. Mióta Kijevben él, és a háború átírta a mindennapokat, a repülés szóba sem jöhet. Az útja Budapestre egy kisebb odüsszeiával ér fel: két nap vonatozás Lengyelországon keresztül. Ez az elkötelezettség mindent elmond az aikido és a tanítás iránti alázatáról.

Idén szerencsére elmaradt a pánik, de pár éve volt egy felejthetetlen kalandunk. A Honvéd dojo épp felújítás alatt állt, de a bérbeadó megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Ehhez képest szombat reggel, az edzés kezdete előtt egy órával, egy üres terem és egy hatalmas sóderkupac fogadott minket. A pánik szélén álltam, amikor kiderült, hogy csak elfelejtettek szólni: egy másik, tökéletesen előkészített terem vár ránk az épület másik végében. A megkönnyebbülés, amit akkor éreztem, leírhatatlan volt.

A mester, mint ember

A mester a kétnapos út fáradtsága helyett hatalmas mosollyal szállt le a vonatról. Első utunk egy gyors vacsorára vezetett, ahol a menü egy-egy óriási hamburger volt! Kuroki mester általában nagyon vigyáz az egészségére, de utazásai során szeret megkóstolni mindent, ami jól mutatja, milyen nyitott és közvetlen ember.

Évről évre lenyűgöz a mester hihetetlen memóriája és figyelme. Szinte mindenkit személyesen ismer, és még azt is észreveszi, ha valaki csak beül a terem szélére nézelődni. A legjobb visszajelzés idén egy résztvevőtől jött, aki leírta neki: ő volt az első japán oktató az életében, aki ennyire emberközeli és segítőkész volt. Kuroki sensei szemináriumai nem bemutatók, hanem valódi, mély tanítások.

A pénteki bónusz – Több, mint egy szeminárium

A közös munka valójában már péntek délután elkezdődik. Ilyenkor mindig van lehetőségünk arra, hogy egy kicsit másképp is merítsünk a mester tudásából. Volt olyan év, amikor egy nyílt beszélgetést szerveztünk, ahol bárki kérdezhetett tőle Japánról és a japán kultúráról.

Mostanában ezeket a délutánokat arra használjuk, hogy a vizsgaanyagunk technikáit vegyük fel videóra a mester pontos bemutatásával. Ezek a felvételek aranyat érnek, hiszen év közben az edzéseken újra és újra elő tudjuk venni őket, hogy pontosítsuk a mozdulatainkat. Ez egy hatalmas segítség a fejlődésünkhöz.

Tanítás a tatamin túl: A közös vacsorák és beszélgetések

Sokan azt hiszik, a tanítás véget ér az utolsó leborulással, pedig a legértékesebb pillanatok egy része csak ezután következik. A tatami feszített figyelmét felváltja a közös vacsorák, a fürdőzés vagy egy kávézás oldottabb hangulata, és ilyenkor a tanulás egy másik, legalább ennyire fontos formája kezdődik.

Ilyenkor van lehetőség feltenni azokat a kérdéseket, amikre az edzés sodrásában nincs idő, vagy amik mélyebb magyarázatot igényelnek. Idén is volt egy ilyen emlékezetes beszélgetésünk, ahol a különböző mozdulatok – például a fordulások eltérő módjainak – pontos japán nevét és árnyalatait tisztáztuk a mesterrel.

És éppen ezekben a pillanatokban mutatkozik meg, mekkora ajándék, hogy egy japán születésű mestertől tanulhatunk. A japán nyelvben, akárcsak a kínaiban, egy-egy szónak rengeteg finom árnyalata van, amit igazán csak az tud átadni, aki ebbe a kultúrába született. Amikor Kuroki mester elmagyaráz egy ilyen kifejezést, akkor nemcsak egy szót tanít meg, hanem egyfajta élő átjárót nyit a japán kultúra és gondolkodásmód felé. Számomra ő pontosan ezt jelenti.

Ezekben a pillanatokban nem a mestert és a tanítványt látod magad előtt, hanem embereket, akik ugyanazért a célért, a mélyebb megértésért dolgoznak. A hamburgeres vacsora és a közös fürdőzés során folytatott beszélgetések éppen ezért legalább annyit adtak a hétvégéhez, mint bármelyik technika. Itt mélyülnek el igazán a kapcsolatok, és itt válik a szeminárium egyszerű edzőtáborból valódi közösségi élménnyé.

A közösség ereje – köszönet a segítőknek

Bár a szervezés nagy része rám hárul, egy ilyen hétvége sosem egyszemélyes küldetés, hanem igazi csapatmunka. Külön köszönetet szeretnék mondani a segítőimnek, akik nélkül ez a hétvége nem lett volna ilyen gördülékeny.

A dojonkból Márti és Melinda segítettek a beléptetésnél és az adminisztrációban, ami óriási terhet vett le a vállamról. Mellettük két kedves barátom és gyakorló társam is kulcsszerepet játszott: Gábor, aki velünk tartott a mester fogadásánál és a közös vacsorán, valamint Feri, aki a fél hétvégéjét ránk áldozta, elvitt minket a fürdőbe és utána vacsorázni is. Igazán köszönöm mindannyiótoknak!

A közös befektetés: Pár szó a költségekről

Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen hétvége miből is áll össze anyagilag. Fontosnak tartom, hogy erről is őszintén beszéljünk, mert ez is a közös munka része. A szeminárium díja nem egy üzleti vállalkozás profitja, hanem egy közösségi finanszírozású esemény alapja, aminek a célja, hogy a végén nullára jöjjünk ki.

A résztvevők által befizetett összeg egy közös kassza, amiből a hétvége legfontosabb tételeit álljuk. Hogy pontosan lássátok, mire is fordítjuk a hozzájárulásotokat, íme a főbb költségek:

• A mester költségei: Ez a legjelentősebb tétel. Magában foglalja a mester tiszteletdíját, a hosszú, kétnapos vonatútjának árát Kijevből, a szállását és az itt-tartózkodása alatti teljes ellátását.
• A helyszín bérleti díja: Az edzőterem és a tatami biztosítása a hétvége teljes idejére, ami elengedhetetlen a biztonságos és minőségi gyakorláshoz.

Hogy teljesen őszinte legyek, a szervezés sokáig inkább jelentett saját finanszírozást, mint bevételi forrást, és a hiányzó részt gyakran saját zsebből kellett pótolnom. Éppen ezért óriási mérföldkő és közös siker, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is sikerült nagyjából veszteség nélkül zárnunk. Ezt a stabil pontot körülbelül 50 résztvevővel értük el, ami azért is nagy szó, mert jelentős részük csak az egyik napra váltott belépőt. Ez is mutatja, hogy minden egyes ember jelenléte, akár csak egyetlen napra is, döntő fontosságú ahhoz, hogy a mérleg egyensúlyba kerüljön.

Láthatjátok tehát, hogy mindenki, aki eljön, nem csupán egy szolgáltatást vásárol, hanem befektet egy közös élménybe. A ti hozzájárulásotok teszi lehetővé, hogy a mester eljusson hozzánk, hogy legyen egy tatamink, ahol együtt gyakorolhatunk, és hogy ez a hétvége évről évre megvalósulhasson. Ezért a díjatok sokkal több, mint egy belépőjegy: ez a közösségünk közös befektetése a fejlődésünkbe.

A hazai bázis ereje: gondolatok a változó résztvevői körről

A szervezés során volt egy pont, ami őszintén aggodalommal töltött el. Ahogy közeledett a tábor, azt láttam, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb külföldi barátunk jelezte a részvételét. Kuroki mester szemináriumain sokáig megszokott volt, hogy a társaság közel fele külföldről érkezett. Az idei visszaesés ezért komoly kérdéseket vetett fel: ha a megszokott 40-50 fős tábor fele elmarad, akkor bizony kevesen leszünk. Ez pedig elkerülhetetlenül azt jelentette volna, hogy a rendezvény erősen saját finanszírozásúvá, azaz ráfizetésessé válik.

Szerencsére a félelmem alaptalannak bizonyult, sőt, a történet a lehető legjobban alakult. A hiányzó külföldi helyeket ugyanis feltöltötték a magyar résztvevők, így a létszám stabilan 50 fő körül maradt. Ennek pedig duplán örülök. Egyrészt természetesen a finanszírozás miatt, hiszen így a tábor képes volt önmagát fenntartani. Másrészt viszont – és ez számomra sokkal fontosabb – a növekvő hazai érdeklődés azt jelzi, hogy itthon is egyre többen kíváncsiak erre a munkára. Egy erős és aktív helyi közösséget látni a legpozitívabb visszajelzés.

De mi idézhette elő a külföldiek távolmaradását?

A gyanúm, hogy egyfajta "edzőtábor-infláció" tanúi vagyunk a stíluson belül. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a sok tábor csupa jó lehetőség a fejlődésre, de a valóság az, hogy a túl sok opció megosztja az embereket. Minden közösségnek van egy bizonyos mérete, ami egy adott számú rendezvényt képes eltartani.

Különösen fontos tényező az időzítés. Teljesen életszerűtlen nemzetközi edzőtáborokat egymást követő hetekre szervezni. Nagyon kevés ember teheti meg anyagilag vagy időben, hogy egyik héten Csehországba, a másikon pedig Lengyelországba utazzon egy-egy szeminárium kedvéért. Ez a probléma még az egymást követő hazai táboroknál is érezhetően jelentkezik.

Ez a helyzet is megerősített abban, hogy bár a nemzetközi kapcsolatok rendkívül értékesek, a legfontosabb feladatunk mégis egy stabil és elkötelezett hazai bázis építése. Az idei év megmutatta, hogy ez az alap egyre erősebb.

Miért más ez az edzés? Az igazi tanítás

Aki először gyakorol itt, annak biztosan új élmény a szeminárium mentális intenzitása. Lehet, hogy elfogultnak tűnik, de meggyőződésem, hogy amit Kuroki mester képvisel, az teljesen egyedülálló Budapesten. Nem csupán technikákat sorakoztat fel, hanem megmutatja a mozdulatok mélyebb összefüggéseit a fegyveres gyakorlatokkal. Idén minden egyes pusztakezes technika mellé bemutatta a hozzá tartozó Toho Iai formagyakorlatot is, rávilágítva, hogy a kettő elválaszthatatlan.

Ez a hétvége számomra minden évben megerősítést ad arról, hogy az igazi fejlődéshez elengedhetetlen az alázat. Látni egy mestert, aki egy másik rendszerben magabiztos, itt pedig őszinte kíváncsisággal és kezdő szemmel fordul egy számára új mozdulat felé – ez a legnagyobb tanítás. Ez a szeminárium talán azoknak szól, akik rangtól és tapasztalattól függetlenül mindig készen állnak arra, hogy őszintén feltegyék a kezüket, és azt mondják:

"Mester, ezt mutasd meg, kérlek, még egyszer."

Számomra ez a hozzáállás az aikido igazi lényege.