„AZ AIKIDO LÉNYEGÉBEN BUDO”
2017 október Shoji Nishio írása
Más harcművészeti ágak képviselői megkérdőjelezhető hatékonysága miatt időnként kritizálják az Aikidot, és jól koreografált mozgásnak, sőt táncnak tartják. Nishio sensei cikkében arra világít rá, hogy az O-Sensei-i értelemben vett Aikido valójában egy hatékony budo ágazat, amiben igenis fontos szerepet játszik az atemi és a fegyverek használata. (A cikk az Aikodo Journal 24. számában jelent meg)
Az erő nélkülözhetetlen az Aikidohoz ami valójában budo.
Az embernek meg kell értenie az Aikidoban illetve a budoban lévő erő természete közti különbséget. És azt hiszem, arra is szükség van,
hogy pontosan értelmezzük a „bu" kandzsit a budo szóban. Ha a japán budo történetére vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy nem az ideális
módon fejlődött. Lényegében a budo egy eszköz, hogy az emberek valami felé orientálódjanak és célt adjanak az életüknek. Ez azonban sajnos
hajlamos volt az ellenkező irányba eltérni úgy, hogy mások legyőzésének vagy megsebesítésének eszközévé vált. Elmélkednünk kell ezen,
miközben a budot hajszoljuk. Mivel az Aikido budo, egy bizonyos fokig természetesen szükség van némi külső, felszínes erőre. Sajnos
manapság az Aikido világában sokan húznak hasznot abból, hogy az Aikidoban nincs verseny, ezért megengedik maguknak, hogy elhanyagolják
edzésük budo oldalát.
Amikor elkezdtem Aikidozni, a dójóban majdnem mindenkinek volt valamilyen más harcművészeti ágban szerzett tapasztalata: judóban, kendóban vagy karatéban. Ők mindannyian azért jöttek, mert valami jobbat kerestek, valamit, ami túlmutat azon, amit csináltak. Az Alapító hatása akkor igen erős volt, ami még jobban növelte a budo légkört. Ma azoknak, akik Aikidozni jönnek, nem kell, hogy legyen ilyen tapasztalatuk, és ez óriási különbséget jelent a mai és az akkori edzés között. Napjainkban sok tanító azt mondja, hogy szükségtelen más harcművészeteket egyedül gyakorolni, de még csak nézni sem kell — ez hatalmas hiba. Minden egyes budo ágnak az értékét egy másik budo ágazathoz való összehasonlítása adja. Igazából nem számít, hogy milyen képzett vagy az Aikidoban, ha az Aikidod alig több mint egy gyakorlati érték nélküli tánc.
Az atemi érzetével dobni és leszorítani
Az Aikido 40%-ban dobás és 60%-ban leszorítás. Minden technikát nagy biztonsággal kell megértened. Továbbá azt is, hogy minden technikában
van atemi. Mivel napjainkban sok instruktor csak az Aikidot ismeri, az atemiről szóló magyarázatuk legtöbbször csak szóbeli marad, így
valami hiányzik belőle. Az Aikidoban azt tanultam (és ez az, amit most tanítok), hogy az atemi ritmusával és érzetével dobunk és szorítunk
le.
A fegyveres technikák jelentősége
Néhány Aikido instruktor mostanában azt hangoztatja, hogy a karddal (ken) és a bottal való gyakorlás teljesen szükségtelen. Ez a nézet
nevetséges — semmi sem áll távolabb az igazságtól. O-Sensei azt mondta, hogy „Az Aikido a kard alapelveinek a kifejezése a test
segítségével." Ezért elég furcsa, hogy anélkül akarjuk megérteni az Aikidot, hogy először a kardot meg ne értenénk. Úgy tűnik, hogy azok,
akik azt bizonygatják, hogy az Aikidoban nincsenek fegyveres technikák, nem értették meg az Alapító szavait. A kard több mint egy évezrede
a japán budo szimbóluma, de a történelme meglehetősen véres. Míg a kard a harcosok eszményeit szimbolizálta, kétségtelen, hogy a halál és
a pusztítás eszköze is volt. Ezért egy alternatív gondolkozási módot kell kifejlesztenünk. Elismerjük, hogy a kard a pusztítás félelmetes
eszköze volt és ma is az — ezt elfogadva, az Aikidora úgy tekinthetünk, ami ezt a fegyvert egy használható eszközzé változtatja.
A budoban a „bu"-t általában úgy értelmezik, hogy „megállítani az ellenség lándzsáját". Az Aikidoban azonban a mi értelmezésünk inkább ez: „megállítottuk a lándzsát" — más szavakkal, hogy a saját fegyverünket állítottuk meg. Általában azt gondolják a budoról, hogy ez a külső ellenség megállításának a módja. „Mi a budo?" — ha ehhez a kérdéshez hozzáveszünk néhány gondolatot, számos megközelítés, cél és eljárás felvetődik, amely tájékoztatást ad arról, ahogyan edzünk. A régi időkben azt mondták, hogy a budo gyakorlása annak a gyakorlása, hogy leküzdjünk látszólag lehetetlen különbségeket. Az Aikidoban ettől eltérő nézőpontot képviselünk: elismerjük, hogy lehetetlen a természet ellen mennünk, és nem próbáljuk erővel leküzdeni a lehetetlent.
A többi budo stílus táplálékul szolgál.
Az összes budo stílus folyamatosan küszködik a maga módján, hogy továbbfejlődjön. A budo gyakorlóinak tudatában kell maradniuk és meg kell
érteniük ezeknek a változásoknak a természetét. Az olyan művészeteket, mint pl. a karate, judó és kendó, mind vannak jó oldalai és ezeket
számításba lehet venni a saját budo gyakorlásunkban, ezáltal még nagyobb erőfeszítést tehetünk. Azok, akik így állnak hozzá a másfajta
budo irányzatokhoz, sohasem ejtenek ki olyan becsmérlő szavakat, hogy „Ó, ez a budo..." vagy „Hogy lehet így gyakorolni a budot?" Csak
azok az emberek ítélik el a többi budo stílust, akik nem gyakorolják ezeket. Az ilyen emberek valahogy nehezebbnek találják a
tevékenységüket (talán még kicsit fenyegetve is érzik magukat), amikor körülöttük mások eltérő utakat tárnak fel. De én úgy gondolom, hogy
bármelyik stílusban, amit az ember választ, van valami, amit meg lehet tanulni, és azok, akik ezt megértik, képesek lesznek nagyot
fejlődni.
Jómagam tapasztalatot szereztem a karatéban és a judóban, és úgy érzem, hogy a központban a kard útja áll, tehát a pusztakezes technikákat és dobásokat kard és bot mozdulataimban tükrözöm vissza. O-Sensei azt mondta: „Ha egy kardot tartasz a kezedben, akkor az Aikido egy kard, ha pedig botot fogsz, akkor az Aikido egy bot."
Ez az, amit megpróbálok visszatükrözni a mostani gyakorlásomban. Ahhoz, hogy megértsük a kard és az Aikido szellemének természetét, valósághűen kell edzenünk, „a penge élén", mintha egy pillanat alatt, amikor létrejött a kapcsolat, levágnánk az ellenfelünket, de e helyett, egy hajszálnyira tőle megállunk, és se nem vágjuk le az ellenfelet, se nem hagyjuk, hogy levágjanak. Az edzést a kölcsönös visszajelzés és önvizsgálat helyének és idejének használjuk. Ez a gyakorlásunk folyamata és végcélja.
A kezdeményezés megragadása
Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, főleg a fiatalabbaknak, hogy próbáljanak annyit tanulni egymástól, amennyit csak tudnak. Nekem elég
egyszerű pusztán csak kijavítani a hibáikat, de más értéke van annak, amit saját kezdeményezésük és a kemény munka révén szereznek, mintha
csak elmondanák és megtanítanák nekik. A kutatás folyamata és maga a tanulás tele van tapasztalattal, ami a jövőbeni növekedés elemévé
válik. A „ki kiterjesztésének" egyik jelentése — amit olyan gyakran hallunk az Aikidóban — az, hogy fejlesszük ezt a fajta kutató elmét,
ezt a kezdeményezést. Az igazi küzdelem a kapcsolat pillanatában lezajlik. A karddal és más fegyverrel való gyakorlás segíteni fog, hogy
ezt jobban megértsük.
Amikor az emberek elkezdik a tanulást, meg kell nyílniuk a budo alapelvei előtt, de egy bizonyos szinten ki kell fejleszteniük a kezdeményezőkészséget, hogy saját maguk kutassák fel a válaszokat. Ha ez azt jelenti, hogy bekopogunk egy karate vagy judo iskola ajtaján, akkor azt jelenti — bizonyára semmi rossz nincs ebben, és valójában így tenni próbára magunkat csodálatos dolog. Azoknak az embereknek, akik szükségét érzik annak, hogy ezeket a másfajta budo stílusokat tanulmányozzák és első kézből származó tapasztalatokkal erősítsék meg tudásukat, feltétlenül így kell tenniük.
Nem engedhetjük meg, hogy az Aikido csak egy tánccá váljon. Az Aikido lényegében budo, ezért azt a budo alapvető esszenciájának alapos megértésével kell gyakorolni. Bármelyik oldal — rúgás, dobás, kardmunka stb. — hiányában az Aikido megnyomorodik, és mint busó csonkává válik. O-Sensei is azt mondta, hogy az Aikido minden egyes budo stílusban alkalmazható.