A gyakorlás csendje Miért döntöttem úgy, hogy augusztusban megállunk?

• 2026. augusztus 13.
• Németh Ferenc

Sokáig én magam is végiggyakoroltam az egész évet. Úgy követték egymást a hetek és a hónapok, hogy egyetlen hét kihagyás is ritkaságszámba ment, sőt, szinte nem is volt ilyen. Hajlamosak vagyunk azt hinni – és a harcművészetek világa sokszor ezt is sugallja –, hogy a megállás egyenlő a visszafejlődéssel. Félünk tőle, mi lesz, ha nincs gyakorlás.

De az idő és a tapasztalat mást tanít. Idén úgy döntöttem, hogy augusztusban szünetet tartunk. És nem azért, mert elfogyott a lendület, hanem pont ellenkezőleg: mert rájöttem, hogy a szünet nem a gyakorlás hiánya, hanem maga is a gyakorlás része.

A test és az elme hálája

Olyan ez, mint a yin és a yang. A folyamatos mozgás, az edzés, a fizikai és mentális jelenlét a yang. De ahhoz, hogy az egyensúly megmaradjon, szükség van a yin-re is: a csendre, a pihenésre. Az elmének kell az az időszak, amikor a megszerzett tudás, a rengeteg ismétlés egyszerűen csak elrendeződik. És ugyanígy szüksége van erre a testnek is. Az aikido – a gurulásokkal, az ízületi feszítésekkel és a térdelőmunkával – folyamatos terhelést jelent. Egy-egy apró húzódás vagy ízületi fáradtság év közben szinte sosem tud teljesen elmúlni. Ez az augusztusi szünet ad esélyt a csuklóknak, a térdeknek és a deréknak, hogy a felgyülemlett mikrosérüléseket végre kipihenjék, és a test újjáépítse magát.

A láthatatlan teher elengedése

Persze, ezt a szabadságot egészen máshogy éli meg az, aki "csak" gyakorolni jár, és máshogy az, aki vezeti a gyakorlásokat. Aki heti kétszer lejön a terembe, annak egy-egy kimaradt alkalom nem okoz nagy törést a világképében. De heti több alkalommal elöl állni egészen más teher. A gyakorlásvezetőtől a társak mindig azt várják, hogy a „legjobb formájában” legyen, adja a lendületet, mutassa az utat. Ebből a szerepből nem igazán lehet hiányozni vagy "félgőzzel" jelen lenni.

És nem is feltétlenül a fizikai kifáradás a legnehezebb ebben. Számomra a legnagyobb kihívást az időbeosztás jelenti. Az a mindennapos, láthatatlan nyomás, hogy szigorúan megadott időpontokhoz kell alkalmazkodnom, sokszor naponta többször is. Most, hogy szünet van, ez a teher egy csapásra megszűnt. Nyugodtan ülhetek a munkahelyen, anélkül, hogy a szemem sarkából folyamatosan az órát lesném. Nem kell sietni sehová, nem kell azon pörögnöm fejben, hogy időben megérkezzek, és mindent előkészítsek. Ha egy fél órával később indulok, nem kések el. Végre megélem azt az egyszerű szabadságot, hogy nem kell sehová készülnöm.

Aikido a tatamin kívül

Ugyanakkor az, hogy a dojo ajtaja zárva van, nem jelenti azt, hogy az aikido eltűnik az életünkből. Sőt, most, hogy nincs rajtam a gí, sokkal jobban meg tudom figyelni, hogyan működnek a tanultak a tatamin kívül. A helyes testtartás, a nyugodt légzés, vagy éppen az, hogy meg tudok-e maradni a saját középpontomban a hétköznapi stresszhelyzetekben is. Az aikido ilyenkor a mindennapok részévé, csendes, láthatatlan gyakorlássá válik.

A hiány ereje

Ahhoz ugyanis, hogy valami igazán hiányozzon, időt kell adnunk magunknak, hogy megérezzük a hiányát. Ha folyamatosan, megszakítás nélkül pörgetjük a mókuskereket, az könnyen túltelítődéshez vagy akár kiégéshez is vezethet. Jó egy kicsit hátralépni. Ahogy múlnak a hetek, hiányozni kezdenek a megszokott arcok, a dojo közössége, a közös munka dinamikája és a társakkal való kapcsolódás – és pontosan ez az űr fogja újra felszítani a tüzet.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szünet alatt tilos mozogni. Ha kedved támad, otthon nyugodtan előveheted a fegyvereket. Bár azt javaslom, hogy az első egy-két hétben valóban jobb, ha hozzájuk sem nyúlsz, hagyd pihenni a testet és az elmét. De ha utána jön egy gondolat, hogy milyen jó lenne kicsit megfogni a kardot vagy a botot – hát nosza, rajta! Én magam is így teszek: ha úgy érzem, hogy már hiányzik a dinamika, előveszem a nuncsakut, és forgatom egy kicsit otthon, minden kötelezettség nélkül, tisztán a mozgás öröméért.