„Csak azt bánom, hogy nem kezdtem el 60 évesen”

• 2026. július 22.
• Németh Ferenc

Szász Máté, a neves biológus mesélt egyszer egy zseniális történetet, ami azóta is gyakran eszembe jut. Egy külföldi útja során, valahol 2000 méter magasan egy hegytetőn találkozott egy 90 év körüli férfival. Máté autóval küzdötte fel magát a csúcsra a szerpentinen, az idős bácsi pedig... kerékpárral érkezett. Amikor szóba elegyedtek, kiderült, hogy nem is a kora a legmegdöbbentőbb az egészben. Hanem az, hogy a férfi elmesélte: a nyugdíjazása után, 70 éves korában döntött úgy, hogy elkezd kerékpározni.

Hetven évesen.

Ahogy az a beszélgetésben is elhangzott, manapság valójában minden lehetőségünk adott ahhoz, hogy akár 90 évig éljünk. A biológiai potenciál megvan bennünk. A nagy feladat inkább az, hogy ellent tudjunk állni a mindennapok csábító veszélyeinek. A mozgásszegény életmód, a túlsúly, a cigaretta vagy épp az alkohol mind olyan kényelmi csapdák és megszokások, amik észrevétlenül rabolják el a minőségi éveinket. Ha ezeknek nem engedünk, a testünk bámulatos dolgokra képes még egészen idős korban is.

Ez a történet ugrott be ma reggel, amikor kinyitottam a postafiókomat. Egy 60 éves úriember írt nekem, aki nagyon szeretne megismerkedni az aikidóval, de a soraiból sütött a bizonytalanság és a tétovázás. A fő kérdése az volt: vajon nem túl öreg ő már ehhez?

Társadalmilag valahogy belénk van kódolva egy láthatatlan szavatossági idő, amit előszeretettel rásütünk magunkra. Ha belegondolunk, a szüleink generációjában egy 40 éves ember sokszor már idősnek számított. Ma ez szerencsére már egyáltalán nincs így. Manapság valahol az ötvenes éveink környékén érkezünk el ahhoz a vízválasztóhoz, ahol eldől a jövőnk: hagyjuk, hogy szép lassan elinduljon a fizikai hanyatlás, vagy a kezünkbe vesszük az irányítást, és élünk tovább, mint Marci Hevesen. Mégis, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy bizonyos kor felett már csak "szinten tartani" lehet, és valami teljesen újba belefogni már kockázatos, vagy egyenesen felesleges.

A kerékpáros bácsi esete azonban tökéletesen rávilágít arra, hogy ez az egész kizárólag mentalitás kérdése. Legyél 60, 69 vagy épp 70 éves, az emberi test és az idegrendszer elképesztő módon képes az alkalmazkodásra, ha megkapja a megfelelő ingereket. A "túl öreg vagyok hozzá" mondat valójában sokszor csak egy kényelmes védőpajzs. Ezzel próbáljuk megóvni magunkat a kezdeti ügyetlenkedéstől, hiszen felnőttként – pláne több évtizedes élettapasztalattal a hátunk mögött – újra kezdőnek lenni, újra a nulláról tanulni valamit, piszkosul kényelmetlen érzés.

Az aikidóban pont az a szép, hogy nem a nyers, kirobbanó fizikai erőről szól. Nem huszonévesek rugalmasságával kell szaltózni a levegőben. Sokkal inkább szól a testtudatról, az egyensúlyról, a mozgás belső megéléséről és a figyelemről. Sőt, az a tapasztalatom, hogy egy érett fejjel, a saját testét már ismerő ember gyakran sokkal mélyebben és hamarabb ráérez ezekre a mozgás mögötti elvekre, mint egy forrófejű fiatal.

Ráadásul az aikido nemcsak a testet tartja karban, hanem az egyik legjobb terápia az agynak is. Az új, aszimmetrikus mozgásminták tanulása, a páros gyakorlatokra való odafigyelés olyan szinten dolgoztatja meg és frissíti fel az idegrendszert, amit egy egyszerű, monoton séta sosem tudna megadni. Ez egy mozgásba oltott sakkjátszma, ami garantáltan frissen tartja az elmét.

És pont ez benne a zseniális: amíg valaki meg tud tenni 10 métert biztonságosan járva, addig az aikido gyakorlására is képes lesz. Itt senkivel nem kell versengeni, nincsenek elvárások, csak a saját utad. A tévé előtti magány helyett itt egy olyan közösségbe csöppensz, ahol a húszéves egyetemista és a hatvanéves egyaránt ugyanazzal az alázattal és jókedvvel gyakorol együtt. A gyakorlással az ember csak nyerhet, a szőnyegen pedig egy kedves, befogadó csapat várja.

A 2000 méteres hegycsúcsra vezető út is az első pedáltekeréssel kezdődik. A tatamira is csak az első lépést a legnehezebb megtenni, utána a többi már adja magát.

Ha még mindig azon aggódsz, hogy 60 felett túl késő elkezdeni, gondolj bele ebbe: öt év múlva így is, úgy is 65 éves leszel. A kérdés csak az, hogy egy olyan 65 éves ember leszel, aki már 5 éve aikidózik és remekül érzi magát a bőrében, vagy egy olyan, aki még mindig otthon ül, és azon rágódik, hogy de jó lett volna elkezdeni 60 évesen?

Ne gondold túl a dolgot. Nem kell rögtön hófehér edzőruhába bújnod, és nem kell elkötelezned magad évekre. Csak fogj egy melegítőnadrágot, egy kényelmes pólót, és gyere le megnézni egy edzést. Ha csak leülsz a padra, és megiszol velünk egy teát utána, már tettél magadért valamit.

Ha pedig úgy érzed, hogy az aikido dinamikája helyett inkább egy lágyabb, önállóan is végezhető mozgásformát keresel, a csikung egy kiváló alternatíva. Idősebb korban rengetegen kezdenek el érdeklődni iránta, hiszen ízületkímélő, elmélyült, mégis csodálatosan tartja karban a testet és az idegrendszert. Ha úgy gondolod, hogy ez jobban érdekel, gyere el a személyes oldalamra nemethferenc.hu, és olvass róla bővebben!

Talán a legjobb végszó mindehhez egy idős aikidoka, a több mint 70 éves Béla bácsi története. Béla bácsi mondta egyszer a mesterének, Csabának egy edzés után:
– Csak egyetlen dolgot bánok... hogy nem kezdtem el korábban aikidózni. Mondjuk úgy 60 évesen.

Mikor, ha nem most?