A megértés öröme Az utánzáson túl: a valódi tanulás és a saját felismerések útja

• 2026. június 30.
• Lázár Lajos

Van egy pillanat a sportban, amit minden oktató ismer, de bármely más területen is igaz lehet. Akkor nézzük meg ezt az aikido szempontjából.

Az oktató megmutat egy technikát, a gyakorlók figyelnek, majd elkezdik utánozni a mozdulatsort. Kívülről minden rendben van, hiszen a lábak oda kerülnek, ahová nagyjából kell, a kezek azt az ívet követik, amit a mestertől láttak, és a partner kibillen vagy elesik. Mégis valami hiányzik, de vajon mi? Gyakran halljuk ezt a kérdést az edzésen. (Ahogy visszaemlékszem, én is éreztem így, és én is feltettem ezt a kérdést.) Ilyenkor gyakran mondjuk el saját érzéseinket az adott technikáról, és hogy szerintünk mit kellene érezni. Megbeszéljük, mitől működik, és mitől nem működik egy adott technika. Nem azért nem tudják, mert nem figyeltek, hanem azért, mert eddig csak másoltak.

Az emberi agy különösen működik, hiszen rendkívül jól utánoz. Így tanulunk gyerekként beszélni, viselkedni, járni. A megfigyelés és az utánzás természetes tanulási forma, az aikidóban is ezzel kezdünk. Csakhogy van egy pont, ahol az utánzás már nem visz tovább. A pszichológia ezt gyakran azzal magyarázza, hogy a megértés nem egyszerűen információk gyűjtése. A valódi tanulás akkor kezdődik, amikor az új tapasztalás kapcsolatba kerül mindazzal, amit már tudunk önmagunkról és a világról, vagyis amikor értelmet kap az adott dolog (technika).

Talán ezért olyan csalóka az aikido. Kívülről nézve egy technika könnyen lemásolható, belülről azonban egészen más történik. A test nem pusztán mozdulatokat hajt végre, hanem egyensúlyt keres, nyomást érzékel, időzítést tanul, és kapcsolatot teremt a partnerrel. Ez az egyik legfontosabb az aikidóban szerintem. Ezt nem lehet egyszerűen lemásolni, ezt meg kell érteni. Nagyon tisztán látszik az, hogy aki végrehajtja a technikát, érti, amit csinál, vagy nem.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan aikidókák, akik mintha erre születtek volna. Nemrég tartottunk aikidonapot Budapesten, ahol kyu vizsgákra is sor került a nap végén. Már a gyakorlás során felfigyeltem két tanítványra, akik rendkívül ügyesen alkalmazták mindazt, amit elmondtunk nekik. Kíváncsian vártam, hogy a vizsgán hogyan fognak teljesíteni. Szerencsére azt kaptam, amit vártam. Mikayla és Csilla nagyon szépen dolgoztak, sikeres vizsgát tettek! Nagyon jó volt látni, hogy milyen ügyesek és lelkesek.

Tehát nagyon fontos, hogy aki végrehajtja a technikát, értse is azt. Erről sokat beszéltünk Feri barátommal. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy oktatóként az a feladatunk, hogy minél pontosabban mutassuk be az adott technikát. Természetesen mi is folyamatosan változunk, ezért most azt gondolom, hogy olyan helyzeteket kell teremteni, amelyekben a tanítvány egyszer csak maga mondja ki: „Most már értem!” – ez a mondat többet ér bármilyen látványos technikánál, mert attól a pillanattól már nem minket másol vagy követ, hanem azt az érzést keresi a gyakorlatokban, amit megtapasztalt, azaz a saját felismerését. Itt kapcsolódik az oktató a gyakorlóval, vagy fordítva.

A tanítványközpontúság valódi jelentése

Sokszor hallottam az elmúlt években, hogy az edzésnek „tanítványközpontúnak” kell lennie. Akkor úgy értelmeztem, hogy alkalmazkodni kell az igényekhez, de ma már mást jelent számomra ez a mondat. A tanítványközpontúság nem azt jelenti, hogy mindig azt gyakoroljuk, amihez éppen kedvünk van, hanem azt, hogy megpróbáljuk megérteni, hol tart a másik ember a saját tanulásában. Vagy ahogy az aikidóban mondjuk, hol tart az úton. Hiszen nem ugyanott tart mindenki.

Van, akinek ma az a legfontosabb felismerése, hogy lazább vállal könnyebb dolgozni, másnak az, hogy nem kell minden támadást erővel megállítani. Van, aki azon dolgozik, hogy a helyes testtartást fenn tudja tartani. A haladókon gyakran látjuk a felismerést, hogy amiről már annyit beszéltünk edzéseken, egyszer csak megérzi, és látszik, hogy ez örömmel tölti el.

Éppen ezért gondolom azt, hogy az éves edzéstervnek nemcsak technikákból kell felépülnie, hanem kérdésekből is. Például: Mit jelent kapcsolatot teremteni? Mit jelent vezetni, és nem irányítani? Mit jelent központból mozogni? És mit jelent jelen lenni? Véleményem szerint a technikák ezekre a kérdésekre keresik a választ, és nem fordítva.

Értelmet találni a gyakorlatokban

Van még valami, amit megfigyeltem az évek során. Annak elérése, hogy az emberek szeressenek valamit, nem abból fakad, hogy az könnyű, hanem attól, hogy értelmet találnak benne. Amikor a gyakorló végre megérti, miért nem működött hónapokig ugyanaz a technika, amikor ráérez egy apró részletre, és egyszer csak minden könnyebb lesz. Amikor felismeri az összefüggést két látszólag teljesen különböző gyakorlat között.

Ezek miatt a pillanatok miatt érdemes annyi energiát beletenni az edzésekbe. Nem azért, mert sikerült végrehajtani egy technikát, hanem mert sikerült megérteni valami fontosat, ami továbbvisz az úton.

Azt hiszem, ez az aikido egyik legnagyobb ajándéka. Nem pusztán mozdulatokat tanít, hanem türelmet a megértéshez, önmagunk megfigyelését és megértését. Annak elfogadását, hogy a legfontosabb felismerésekre nem lehet siettetni az embert. Előkészíteni lehet, és kell is. A többit a gyakorló végzi el, belül!