Olvasnivaló
Aikido témájú írásaink
3 gyerek kép

Iskolai sportnap aikidoval.

  • 2022. október 4.
  • Németh Ferenc

2022. október 3-án sportnapot rendezett a Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola , ahová meghívta aikido egyesületünket. Feladatul azt kaptuk, hogy tartsunk rövid aikido bemutatót a gyerekeknek, beszéljünk az önvédelemről és vonjuk be őket pár alap gyakorlatba.

A szép napos hétfő reggel tatami pakolással kezdődött, hogy 9 órától tudjuk fogadni az első csoportot. Az iskolához érve látszott, hogy a gyerekeknek ma igen érdekes napot szervez az iskola, az udvaron számtalan felfújható nagyméretű ugráló vár építése volt folyamatban. Nem csak mi keltük korán, már a gyerekek is a tornateremben voltak, nekik 8 órától a védőnő tartott előadást. Időben sikerült a tatamit elrendezni, az első csoport a 3. osztályosok gyorsan el is foglalták.

ky vizsga kép

Az előkészület már pár nappal az alkalom előtt elkezdődött, hiszen elég sok gyereknek - több mint 250 fő - kellett összeállítani a megfelelő ismeretterjesztő anyagot és gyakorlatokat a témával kapcsolatban. A feladatot tovább nehezítette, hogy a gyerekek kor szerinti eloszlása széles volt, első osztálytól (6 éves), nyolcadik osztályig (14 éves) Olyan gyakorlatokat szerettünk volna választani, amit minden gyerek rövid idő alatt valamilyen szinten el tud sajátítani, ami jellemző az aikido-ra és a gyerekek részére érdekes és kihívást jelent.

Rövid elméleti bevezetés után az aikido alapjait képző gurulások mae ukemi, ushiro ukemi kerültek bemutatásra suwari helyzetből, majd állásból ugyan ezek. Ezt követte egy gyors és látványos “esés tanfolyam” mely először egy alacsony társon átesésből, majd egy magasabb esés gyakorlatból állt. A tompítások zaja már sok gyerek érdeklődését felkeltette, hallani lehetett a suttogásokat, hogy ez már biztosan nagyon fájhat.

ky vizsga kép
ky vizsga kép

Ezt követően, bemutatásra került pár leszorítás majd pár dobás technika. A bot és kard is előkerült, egy-egy gyors, és látványos mozdulat erejéig. A bemutató után, kértük a résztvevő gyerekeket, hogy csatlakozzanak hozzánk és próbálják ki elsősorban a bemutató elején szereplő gyakorlatokat.

ky vizsga kép
ky vizsga kép

Részemre is meglepetés volt, hogy a gyerekek közül mindenki nagy érdeklődéssel fogadta a lehetőséget és szívesen csatlakozott a már interaktív gyakorláshoz. A fiúk és lányok egyaránt bátran álltak a feladatok elé és a résztvevők közül szinte mindenki sikeresen tudta teljesíteni még a nehezebbnek számító esés gyakorlatokat is.

Minden csoport 30 percet töltött nálunk. Az idő gyorsan elrepült, a következő csoport már a terembe érkezett, mikor még az feladatokra sok várakozó volt. A tapasztalatokból bátran állítom, hogy a gyerekek élvezték a velünk töltött fél órát és biztosan emlékezni fognak a gyorsan elvégzett aikido tanfolyamra.

ky vizsga kép

A bevezető részben, ahol a gyerekek kérdezhettek, kérdeztem őket én is.

Ki hallott már az aikido-ról? Átlagosan 25 gyerekből 1-2 jelentkező volt, konkrétan nem tudtak róla semmi, csak hogy létezik.

Ki milyen küzdősportot gyakorol? 25 gyerekből 3-4 jár karatéra a szomszéd városba.

A teljes iskolából - kb 250 fő - aikido-ra 3-4 fő jár/járt hozzánk. A teljes program 13:30-kor ért véget a 8. osztályos tanulókkal. Ők már szinte felnőttek, velük lehetett már beszélgetni az önvédelemről is. Ezzel kapcsolatban két kérdésem volt.

1, Mi az önvédelem?

2, Hol kezdődik az önvédelem?

Az első kérdésre a csapat nagy része tudott valamilyen helyes választ adni, vagy azt megközelíteni. A második kérdésre már jóval nehezebben tudtak válaszolni. Legtöbben az önvédelem kezdő momentumának már valamilyen fizikai dolgot jelöltek meg. Elfutok, kivédem az ütéseket stb… Közösen próbáltuk kitalálni, mi is lenne a szerintem első momentuma az önvédelemnek, ami nem más mint a figyelem és az észlelés.

Az esti edzésünkhöz 4 új gyerek csatlakozott.

Örülök, hogy volt lehetősége egyesületünknek, hogy kis ízelítőt adjon a gyerekeknek az aikido rejtelmeiből. Köszönöm az edzőtársaimnak, Tóth Péternek és Lázár Lajosnak, hogy segítettek a bemutatón!